Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

II. Az irodalom és Debrecen

ték fiataljaink színe-javát, a Ferenc császár diktatórikus reakciójához dörgölőző, a Döbrögi uramban jelképesedéit nemesség csak a saját jólétével törődött, nem csoda hát, hogy Diószegi Sámuelt megrótták, mert a botanizálást paphoz méltatlan foglalkozásnak tekintették. S nem csoda, hogy a Kollégium ígér ugyan a Füvészkönyv darabjáért két forintot, de a végén drágállja, s Fazekast perli, visszakövetelvén tőle az előlegül felvett pénzt. Attól a Fazekastól, aki élete nagy részét ingyenes társadalmi munkának szentelte. És ezekben a sötét esztendőkben Debrecen gyér számú jobbjai az országban szinte páratlan harcot vívnak, hogy a felvilágosodás eszméi mégis diadalra jussanak. Csokonai már halott, Martinovics sírján már tíz éve virulnak a rózsák, Tessedik Sámuel Szarvason a célszerű gazdálkodáson töri a fejét, Fazekas Mihály a város megbízásából a gyapottermesztésen, Domokos Lajos, Debrecen főbírája a magyar felvilágosodás egyik legkitűnőbb feje és harcosa, leválasztatja az egyházi közigazgatást a városétól, forradalmisággal vádolt ifjak megmentésén fáradozik, Fazekas meg a parasztokhoz, kézművesekhez keres utat a Debreceni Magyar Kalendáriumával. A cél mindenben egy: áttörni a magyar feudalizmus kemény falát: okszerű gazdálkodással, a babona elleni küzdelemmel. Ha Fazekas Mihály nevét említjük, a Füvészkönyv és Ludas Matyi után feltétlenül a Kalendáriom jut eszünkbe. Milyen nagyszerű gondolat: 1819-től kezdve csaknem egy évtizeden át a kalendáriom útján terjeszteni a felvilágosult eszméket a nép között. Ahogy lehet! És, ha egyszer a Füvészkönyv nem juthatott el idejében oda, ahová szánták, botanizáló fiatalok kezébe, eljut a kalendáriom még szélesebb rétegekhez. S ha az eladdig csak virágokkal, füvekkel bajlódó Fazekas most már távcsövet szerkeszt, s ha addig azzal vesződött, hogy egy nagyerdei vadon növő szirmatlan violát kertjébe átplántáljon, most az ég felé fordítja kertjében látcsövét, s a csillagok útját fürkészi. Megint nem csak önnön kedvtelésére, de hogy a babonás csillagjóslatok, időjóslatok helyett új, népszerűen tudományos felvilágosítást adhasson a népnek a napról, holdról, bujdosó csillagokról - ahogy ő a bolygókat nevezi. Addig-addig, míg nemcsak arra tanítja meg az olvasót, hogy a csillagos ég segítségével negyedórányi pontossággal meg lehet állapítani az időt, de még a tudományos értekező prózának élvezetes, színes, világos magyar nyelvét is megtalálja. Nagy szó ez a nyelvújítás körmönfont kísérletei idején. Éppen a nyelvújítási vitában a debreceniek pártjára állt ugyan, a kétségtelenül haladóbb szempontú Kazinczyval szemben. Elméletben nem volt hát igaza, de annál inkább a gyakorlatban. Hogyne lett volna végleg is igaza, ha egyszer Petőfi tőle tanulta ismerni a növényeket, s ha Tompa, akár Jókai vagy a polihisztor Brassai Sámuel a Füvészkönyvvel kezében indult tudósi, művészi útjára. Arany János pedig bölcsen óhajtotta, „hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével és oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi, Fazekas, Földi." Arany véleménye valami többre is céloz, mint a puszta nyelvészeti törekvésre, tudósok belügyére: a nép ismeretére, Fazekas Mihály demokratizmusára. A fiatal éveiben Franciaországot járt főhadnagy lelkében nem múlhattak el nyomtalanul a nagy polgári forradalom közelről tapasztalt eszméi. Ha elhozta magával a Ludas Matyi meséjének magvát, hányszorta inkább el kellett hoznia