Koczogh Ákos: Debrecen vonzásában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 49. Debrecen, 1989)

I. A város igézetében

DEBRECEN Számomra minden volt Debrecen, nem tudok róla elfogulatlanul írni. Bárhogy mondjuk, ejtjük: Debrezum, Debrecin, Tébrésin, Débrésin vagy Debresün, török eredetében ez azt jelenti, hogy éljen, mozogjon: élt, mozgott, megmaradt török, német között, ennek is, annak is megadva adóját. Ne téveszszük össze, a megmaradás és az Ady-mondta: „maradandóság" nem ugyanazt jelenti. Amikor egyetemére hívtak, boldogan mentem, otthagyva a budapestit. Tudtam, hogy a város klímája nem egészséges. A hajdí ni lápok helyén ma is feldudorodik az aszfalt és kegyetlen a hortobágyi szél, toroknak, tüdőnek ártalmas. De a szellemi klímája igen jó volt a Nemzeti Kormány megalakulását követően. Úgy éreztem, örököse lehetek Csokonainak, a debreceni felvilágosodásnak, Hatvani professzornak, a legnagyobb felvilágosodott uralkodókkal mérhető Domokos főbírónak, a környék jobbágy gyerekeit a Kollégiumba gyűjtő bölcsességnek, a tiszántúli iskolákat jól képzett mesterekkel ellátó rendszernek, és a városi polgárok ösztöndíj alapító nagylelkűségével együtt a magyar történelem egyik legszebb fejezetének. De hívott az őszi Vénkert égetett venyigéinek illata is, hívtak a Homokkert szegényes pöszméte bokrai, a Városi Levéltár szellemet érlelő tüze, a Déri Múzeum baráti légköre, hívtak a város tágas terei, a Piac utca, a Csapó utca, Hatvan utca, Simonyi óbester utcája, hívott a nincstelenekből verbuvált s a Népi Kollégiumok történetében is útfélre szorított Bartók Béla kollégium, napjainkra jelessé vált történészek, írók mentsvára a Hatvan utca elején, ablaktalan szobáival akkor s bükkforgácsnál aligha jobb főtt tésztáival. Hívott az a Debrecen, amelyiket ma hiába keresek. A festő, az atyai jó barát Holló László végtelenre nyíló kertjét bekerítették s a kerítésen túl olyan panelházak tornyosodnak, hogy özvegye sem igazodik el közöttük. Hol találom még otthon magam? A Déri Múzeum előtt, Medgyessy szobrai között bizonyosan. A Református Kollégium előtt is megpihenek. A Nagytemplom veszedelmesen repedezik, s bármily nagyszerű, hogy a középkori András-templom romjainak feltárt részei a Nagytemplom tövében hirdetik a régvolt tisztességet, nem ellensúlyozzák a rohanó autók dübörgését, bűzét, s a templom fala romlik tovább. A városra oly jellemző Bethlen és Darabos utca nagyobb részét lebontották és nincs már Vénkert, Tócóskert, Libakert, de a Péterfián fogad Medgyessy Ferenc országosan szép múzeuma. Kár-