Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

II. A mesterség elsajátítása

1814-cs debreceni közös céhlevél,

17 és az 1884-es ipartörvény is.

18 A szökött tanulók csak pénzbüntetés lefizetése mellett térhettek vissza mesterükhöz.

19 A tanuló, amikor kitöltötte inaséveit, közös céhgyűlésen, télnyitott céhláda előtt szabadították fel. A felszabadítás után ismertették előtte a ráháruló feladatokat. Felszabadítás után a tanuló a legények közé került. A XVIII. század elejéről tudjuk, hogy a legényeknek van külön egyesülete, a mesterlegények társasága.

20 A céhes időben a debreceni mézeskalácsosoknál is, amikor a mesterlegény munkába akart állni, jelentkeznie kellett a céhmesternél, s ha az azt kívánta, egy hétig nála kellett dolgoznia. A hét eltelte után a céhmester megvizsgálta munkáját és amelyik mesterhez rendelte, ahhoz kellett mennie és annyi fizetést kellett elfogadnia, amennyit a céh meghatározott. A céhmester tudta nélkül nem volt szabad — büntetés terhe mellett — senkinek mesterlegényt fogadni.

21 Tilos volt a legények egymástól való elcsalogatása is.

22 A debreceni mézeskalácsosok alapítólevele a XVIII. század elejéről arról tanúskodik, hogy már akkor sem volt az igényeknek megfelelő számú segéd. A céhlevél nem is szabályozta a vándorló legények alkalmazásának számát. Sőt inkább arról rendelkezett, hogy „A mesterlegények szűk voltához képest, mind az itt tanult, mind más idegen helyrűl maga okta bé jött legénynek vagy Gazdánál, vagy Mester Embernél egy végben műhelyben való létele rendeltetett nyolez hetekre, mellyek közül edgyik, úgy mint a nyolezadik a' Legénnek számára való munkálkodásra engettetet."

23 A mézeskalácsosok maguk költségén hozattak más helyekről legényeket. A legöregebb debreceni mesterek közlése szerint a múlt század végén és századunk folyamán sem volt elegendő segéd. Ez az oka egyrészt annak, hogy a mézeskalácsosok száma Debrecenben sohasem nőtt meg olyan nagyra, mint más mesterségek esetében. Századunk második, harmadik évtizedében nagyon szívesen fogadták a más helyekről „bevándorolt" legényeket. Mindenben igyekeztek kedvükbejárni.

24 A debreceni mézeskalácsos mesterek mindkét XVIII. század elején kapott céhlevele szerint a szabadulás után a legény köteles a mesterségben való ismereteinek bővítése miatt három évig vándorolni. Amikor hazajön, egy évig legalább még segédként kell dolgoznia és csak azután folyamodhat a céhbe való felvételéért. Aki azonban nem akar vándorolni és utána egy évig segédként dolgozni, az hat forint lefizetése után beállhat a céhbe.

25 A kontárokkal körülvett céh ezzel akarta erejét, a mesterek számát, a céh súlyát biztosítani. Debrecen városa, a XIX. század elején azonban elrendeli azt, hogy minden legény köte les három évet vándorlással eltölteni. Ez alól csak a városi tanács adhat felmentést.

26 A ván dorlás jelentősége minden mesterség esetében igen nagy. Jelentős abból a szempontból 16 Céhlevél, 1726. 25. art. 17 Közönséges Czéhbeli Czikkelyek. 1814. 3. c. 18 Ipartörvény. 1884. XVII. tc. 75. §. 19 Céhlevél, 1713. 25. art. 20 Céhlevél, 1713. 28., 29. art.; Közönséges Czéhbeli Czikkelyek. 1814. 8. c. 21 Céhlevél, 1713. 48. art. 22 Közönséges Czéhbeli Czikkelyek. 1814. 31. c. 23 Céhlevél, 1726. 46. art. 24 A legények bére a XVIII. század elején a céhlevél szerint (46. art.) minden héten öt garas. Ennél a legjobb munkájú legény sem kaphatott többet. Ez az elv a XIX. században megváltozott. Ekkor már annak a segédnek, aki jobban dolgozott, több bért lehetett fizetni. Ahol több legény dolgozik, egyet „mesterségvivőnek" lehetett kinevezni. Ennek szintén nagyobb bért adhatott a mester. (Közönséges Czéhbeli Czikkelyek. . . 1814. 20. c.) Kánya Gyula nyíregyházi mézeskalácsos mester közléséből tudjuk, hogy kassai segédeskedése idején szokásban volt a fösegéd kinevezése. Ez a mesternek mindenben helyettese volt. A fősegéd este megkapta a következő napra vagy napokra munkafeladatát, s az ő irányításával dolgoztak a műhelyben az összes alkalmazottak. 25 Céhlevél, 1713. 30. art. 26 Közönséges Czéhbeli Czikkelyek. 1814. 10—11. c. Ï9