Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)

II. A mesterség elsajátítása

A MESTERSÉG ELSAJÁTÍTÁSA A XX. században a mesterséget tanulni kívánó fiatalokat tanulónak vagy inasnak hívják. Az elmúlt századokban ez a név többször változott. A XVIII. század elején a céhlevelek tanúsága szerint két elnevezés volt használatos: az inas

1 és tanuló apród.

2 A XIX. századi különböző kormány- és helytartósági rendeletben már a tanítvány,

3 majd a tanonc

4 elnevezést alkalmazták. Az inas és tanuló elnevezés azonban évszázadokon át használatos volt, így a továbbiakban én is ezt a két elnevezést használom. A céh szigorúan megszabta az alkalmazható inasok és segédek számát, minden eszközzel meg akarták akadályozni egy-egy mester meggazdagodását, mondhatnánk, tőkéssé válását. A termelést az adott keretek között igyekeztek tartani. A XVIII. század elején a debreceni mézeskalácsos céhlevél minden mesternek két inas tartására ad engedélyt. A második tanulót a mézeskalácsosoknál is a már egy évet szolgált inas mellé lehetett felfogadni.

5 Céhes helyen mesterséget csak leszerződtetett tanulóként lehetett tanulni. A céhlevéí által megszabott inaskorlátozást azonban nem nagyon tartották meg. Több adatunk van arra, hogy a debreceni mézeskalácsos mesterek saját műhelyükbe egyszerre két-három fiukat szegődtették be. 1774-ben a tíz évvel korábban Tatáról Debrecenbe letelepedő Kájos Ferenc

6 a céh vezetősége és három mester előtt egyszerre beszegődtette saját műhelyébe tanulónak három fiát, Mihályt, Ferencet és Istvánt. 1784-ben Tsonka Ferenc mézeskalácsos mester szintén három fiát, Ferencet, Istvánt és Mihályt vette fel inasnak saját műhelyébe.

7 A beszegődtetés előtt a mester próbaidőre vette fel az inast. A próbaidő tartama változó, a XVIII. században két hét,

8 a XIX. század elején már hat hét.

9 A két kezességet vállaló céhmester és két, „becsületes ember" jelenlétében az inas megfogadja a szegődtetés alkalmával, hogy hűségesen szolgálja mesterét nemcsak a műhelyben, hanem háznál is. Ugyanekkor a mester is megfogadja, hogy jól tanítja a mesterségre új inasát.

10 A tanulóidő a XVIÍI. század elején a mézeskalácsosoknál két, illetve három év. Két évig kellett annak szolgálnia, aki a mester földjére nyaranként kiment aratni, s három évig annak, aki nem végzett részes aratást.

11 Az inast tehát nemcsak a műhelyben ráháruló munka, hanem bizonyos házi munka elvégzésére is kötelezték. Megbízhatták bármilyen, mesterséget nem érintő munkával is, 1 Céhlevél, 1713. 22. art. 2 Céhlevél, 1726. 23. art. 3 Ideiglenes utasítás. 1851. 113. §. 4 Ipartörvény. 1884. XVII. tc. 60. §. 5 Céhlevél, 1726. 26. art. 6 Herpay i. m. 26. 1. 7 Mézleskalácsosok könyve. 6., 99. 8 Céhe vél, 1726. 21. art. 9 Közönséges Czéhbeli Czikkelyek. 1814. 3. 10 Céhlevél, 1713. 22. art. 11 Céhlevél, 1726. 23. art. (