Szabadfalvi József: Mézeskalácsosság Debrecenben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986)
VII. A vásározás
74. kép. Kerékgyártó Sándorék egykori boltjának portálja A vásározók nagy forgatagában sok tekintetben szigorú szokásjog uralkodott. Igen fontosnak tartották azt a szokást, hogy nem szabad egymás sátra elől elcsalogatni a vevőket, nem szabad egymás munkáját ócsárolni — ezt mint már fentebb említettem — már a különböző céhlevelek is megtiltották. A céhes szokás ebben az esetben is túlélte a céhek életét. 13 Nem szabad egy-egy vásáron addig sátrat verni, míg minden mester meg nem érkezik, el nem döntik a sorrendet és meg nem állapodnak az árakban. Századunk harmincas éveiben is eljártak még a debreceni vásárokra a környékbeli mézeskalácsosok. A karcagiaknak különösen sok kellemetlensége volt debreceni mestertársaikkal. A készítő mesterek és a vásárlók közé már elég hamar behatol a kereskedőréteg is. Már a debreceni 1712-es classificatio is említ compactorokat. A compactor „maga nem műveli a mesterségét, másoktól kért kész Munkát árulgatja". 14 A céhek féltékenyen őrizve jogaikat, mindig igyekeztek nehézségeket gördíteni a kereskedői réteg kialakulása elé. A keres13 Céhlevél, 1726. 32. art. 14 Classificatio Opificum. 1752.; Csatkai Endre is tudósít arról, hogy a vándor mézeskalács kereskedők tevékenységét már 1852-ben is tiltották. Csatkai i. m. E.A. 2204. 1—4.