Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

ország legnagyobb városában nem volt túlságosan sok, hiszen még a legényekkel együtt se érte el a 100 főt. Ha azonban más magyar királyi városokhoz viszonyítjuk, akkor az cbrül ki, hogy Debrecen messze kiemelkedik ezek sorából. Egy 1774-ben készült kamarai felmérés szerint Debrecenben 23 szíjgyártó mestert találtak. Ezután Pozsony következett 14, majd Pest 13, Győr és Szatmárnémeti 12, Besztercebánya 11 mesterrel. A többi városban 10-nél kevesebb mester dolgozott. A szíjgyártó céh vagyonilag lemaradt Debrecen módosabb céhei között. A város részére fizetett adók összegét tekintve pl. 1752-ben 37 céh között a 26. helyen áll. 1791-ben 40 céh között a 17., 1810-ben 38 céh között a 13., 1830-ban 36 céh között szintén a 13., 1847-ben 34 céh között a 12. helyen állt. Az összes debreceni céhbeli iparos által fizetett adóösszegből a szíjgyártók adója 1752-ben 0,92'%, 1791-ben 1,66%, 1810-ben 2,34%, 1830-ban 1,89%, 1844-ben 2,22%. Műhelyenként általában 3—10 forint adót vetettek ki. Alacsonyabb adókulcsot állapítottak meg többek közt a csutorásoknak (2,50—5,50 Ft), a molnároknak (1—2 Ft), a fazekasoknak, a késeseknek (3—6 Ft), a takácsoknak (3—5 Ft), ugyanakkor a borbélyok adókulcsa 6—15 Ft, a kovácsoké 6—18 Ft, a szabóké 2—20 Ft, a tímároké 3,50—20 Ft, a szappanosoké 3—40 Ft. Ha figyelembe vesszük, hogy az adókulcsot az iparágak jövedelmezősége alapján állapították meg, akkor úgy tűnik, a szíjgyártó mesterség a közepes haszonnal járó iparágak közé tartozhatott. A mesterség a céh megalakulásától kb. 1810-ig egyenletesen fejlődött. Az 1810-es csúcs után viszont a hanyatlás jelei mutatkoznak. S ez a hanyatlás nem állt meg 1848 után sem, bár azt is tudni kell, hogy a céh megszűnése után az egyes bőripari szakmák inkább keveredhettek, így a szíjgyártók tényleges számát nehezen lehet megállapítani. A céhbeli iparosok valóságos vagyoni helyzetét azonban Debrecenben elég nehéz megítélni. Itt ugyanis — legalábbis a XVII. század végétől — a polgárok, — természetesen az iparosok is — számottevő földterülettel rendelkeztek. Maga az a tény, hogy az iparosok gazdálkodtak, a feudalizmus korában még európaszerte általános jelenség volt, de Debrecenben ez a tendencia fokozottabban érvényesült. Ennek főként az az oka, hogy a kőfalak nélküli, védtelen város a XVI—XVII. századi sorozatos megsarcol tatások után pénzét mindinkább hatalmas földterületek, puszták megszerzésébe fektette, s e földeket valamilyen módon a polgárok számára hasznosította. Minden házzal bíró polgárt megilletett a „ház után való föld", de a XVII. század végétől igen kedvező feltételek mellett lehetett vásárolni úgynevezett béres-, vagy pénzes földet is. Egy 1771-ben készült összeírás szerint 22 szíjgyártó mester volt a városban, akik összesen 217,5 hold szántóföldet bírtak, négy mesternek volt szőlőskertje, s kettőnek tanyája. A belső telekkel együtt így egy-egy mester köze

1 10 hold földön gazdálkodhatott (nem számítva a városban szokásos legelő- és rét használati jogot !), amiből rendes körülmények között egy parasztcsalád meg tudott élni. Itt azonban ez csupán kiegészítője volt a mesterségből elért jövedelemnek. A debreceni iparosok tehát kettős arculatot mutatnak: mint céhbeliek a céhtörvények által meghatározott európai stílusú polgárok voltak, de ugyanakkor kötötték őket a paraszti életforma szabályai is: gondozni kellett az állatokat, a földeket meg kellett művelni, tárolni kellett a terményeket. Mindez kihatott a városkép alakulására is. Nem véletlen, hogy a XVIII. században fel-felbukkanó különböző leírások Debrecennek elsősorban ezt a paraszti jellegű arculatát figyelhették meg. 1837-ben pl. a Társalkodó című lap Cs-vei jelzeit szerzője „Debrecen rövid állapotjának rajza" címen a következőket írja: „Ami a levegőt illeti, az meglehetősen egészséges, ... ami különös..., mert bármelyik oldalról is menjen be az ember a városba, ezt részint szörnyű tömegű összehordott ganéj és szeméttől, részint mocsaraktól körülvéve találja; mihez járulnak a' város némely utczáin húzott árkokba megakadt 's nap melege által felforralt vízből gőzelgő egészségtelen levegő 's a' városban szerte a' mesteremberek' büdös csáváinak 's a' t. kipárolgása."