Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

A céhszervezet A céhszervezetek célja mindenkor elsősorban a mesterek érdekeinek védelme, a termelés előmozdítása volt, de a felsőbb állami-, egyházi szervek támogatását még inkább azzal nyerték el, hogy részt vállaltak az őket befogadó város terheinek viselésében, sőt szükség esetén védelmében. Emellett közreműködtek az egyház által irányított közszellem, társas érintkezés, általában a közösségi morál ápolásában. A magyarországi-, így a debreceni céhek is európai mintára alakultak, de sok helyi szokást is megőriztek. Minden céh nehezen megközelíthető zárt testület volt, mivel az általános törvények betartásán túl bizonyos autonómiával is rendelkeztek. A céhek életét szinte rituális szabályok, törvények szabályozták. E szabályokat foglalták írásba a céhlevelek, illetve az articulusok, melyeket először maga a mesterek közössége, majd a közösséget befogadó város vezetősége, végül a főhatóságok, a király, az erdélyi fejedelem, bizonyos esetekben az egyház szentesítettek. A céhen belül a mestereknek, legényeknek (segéd, apród), inasoknak (tanuló) pontosan körülhatárolt jogai és kötelességei voltak. A céhartikulusokat, amikor azok már kezdtek elavulni, gyakran megújították, s ezek a mind több részletre kitekintő szabályok valójában az élet teljességét átfogták. A céhbeli é'et szigorú rendjében ha voltak is apróbb kihágások, magának a céhszervezetnek mindig volt ereje hozzá, hogy a céhbeli rendet tagjaival a legapróbb részletekig betartassa. Az önállósult debreceni szíjgyártó céh 1599-ből ránkmaradt legrégibb artikulusait még csak Nagy Gál István főbíró szentesítette, majd ugyanazt 1683-ban s később 1738-ban is átírták, s ez már királyi megerősítést is nyert. Mária Terézia — még az úrbérrendezés előtt — igyekezett a magyarországi céhek szabályait is egységesíteni. 1761-ben ki is adtak egy központi céhszabályzat mintát, s a rendelkezések értelmében ennek mintájára kellett volna átalakítani a céhek artikulusait. Ebben a központi céhszabályzatban azonban voltak olyan pontok, amelyek sértették a református vallású mesterek hitelveit, így ezek az intézkedések Debrecenben nem mentek át a gyakorlatba, bár a központi céhszabályzat bizonyos racionális intézkedései a későbbi céhszabályokban megfigyelhetők. Ilyen pl. az 1783-ban önállósulni kívánó nyereggyártók céhlevele, amely már nem a régi szíjgyártó céhlevelet másolja le, hanem jórészt az új elvek szellemében készül el. A XIX. század elejétől még erőteljesebb az állami befolyás. 1805-től 1848ig három alkalommal adnak ki központi céhszabályokat (utóbb már előre nyomtatott szöveggel, amelybe csak a szükséges céhbeli adatokat kell tintával beírni). Sok újonnan alakult debreceni céh valóban ezeket a központi céhartikulusokat veszi át, de az olyan régi céhek, mint a szíjgyártók mindvégig ragaszkodtak a saját régi artikulusaikhoz, legfeljebb a legszigorúbban vett újításokat toldották hozzá a régi szabályokhoz. A különböző módon, különböző szerkezeti formában megírt céhlevelck tartalmukban végülis azonos alapelveket igyekeznek megvalósítani. Ezeket a következőkben összesíthetjük : 1. A céh gyűlések rendje. Az első gyűlést minden évben vízkereszt napján (jan. 6.) tartották, ahol megválasztották a céh tisztségviselőit: a két céhmestert, a jegyzőt, az atyamestert (a legények felügyelőjét), s kijelölték a szolgálómestert (a legfiatalabb mester, aki eljárt a céh ügyesbajos dolgaiban). Évente még 3—4 alkalommal tarthattak céhgyűlést, illetve a gyűlést szükség esetén bármelyik mester összehívhatta, de ezért bizonyos összeget kellett befizetnie a céhkasszába. A gyűlések időpontjáról a főbírót mindig értesíteni kellett, aki a tanácsból valakit, arra illetékes tanácsbeli személyt kiküldött, hogy ott a városi tanács képviselve legyen. A XVIII. század második felétől a küldött személye állandó jelleggel a céhhez kötődött, s ebből alakult ki a commissárius intézménye, aki mostmár fordítva, a céhet is képviselte a tanácsban, tehát mintegy állandó összekötő szerepet töltött be a céh és a tanács között. Természetesen, így mind jobban beleszólhatott a céh belső dolgaiba is. A gyűlések hagyományos rendben folytak. A céhbehívás a céhtábla körül hordozásával tör-