Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

ipar. Ez utóbbin belül bizonyára már ekkor önálló iparágat képezett a lószerszámokat, elsősorban nyergeket, nyeregtartozékokat, bőröveket, tarsolyokat stb. készítő bőrművesek csoportja. Ezek némelyike mind technikailag, mind művészi kivitelezésben szinte a tökéletességig kifinomodott műveket készített. Az árpádkori szolgáltatófalvak sorában ott találjuk a nyergeseket és szíjgyártókat. (Nyerges elnevezésű faluk találhatók Baranya, Nógrád, Gömör, Zemplén, Esztergom, Torda-Aranyos megyékben, hámos nevű faluk vannak Trencsén és Gömör megyékben.) A nyerges és a szíjgyártó mesterség valószínűleg később vált szét, amikor a hátalás mellett a lovak igába törése is nagyobb méreteket öltött. Ezután a nyergesek mindinkább a nyeregszerszámok fa alkatrészeinek az elkészítésére kezdtek specializálódni, s a nyergek bőrözését, a szíjgyártók végezték el. A XV. században felbukkanó első szíjgyártó céhek azonban minden bizonnyal még magukba foglalták a nyergeseket is. A debreceni szíjgyártó céh 1484-ben bukkan fel, együtt a kovácsokkal, csiszárokkal, lakatgyártókkal. Ekkor arra hivatkoznak, hogy „a régi Szent Királyoktól kapott" levelük elveszett, s most ennek megújítását kérik. Milyen lehetett ez a korábbi társaság, nem tudjuk. Hiszen az európai mintára kiformálódott, királyi privilégiumlevéllel rendelkező céhek minden bizonnyal hosszas fejlődés eredményei. Az azonos mesterséget űzők már a céhlevél elnyerése előtt is alkothattak kisebb autonóm csoportokat. Majd autonómiájukat először a helyi önkormányzat hagyta jóvá, s csak a fejlődés végső fázisában szereztek —• olykor súlyos anyagi áldozatok árán — céhprivilégiumot, királyi jóváhagyással. Ráadásul Debrecenben a XV. század közepe óta csak azok a céhek érezték biztonságban magukat, akiknek kiváltságlevelét az erdélyi fejedelmek is megerősítették. A szíjgyártók-kovácsok-lakatosok 1489-ben kiállított királyi céhlevelét is már 1531-ben, majd 1533-ban János királlyal is megerősíttették. Maga a szíjgyártó céh 1599-ben vált külön a kovácsoktól, lakatosoktól, de még mindig együtt a nyereggyártókkal. A nyergesek (cphippiarius) csak 1783-tól önállósultak, miután pár évvel korábban már néhány ún. német nyerges (sattler) próbálkozott céhalapítással. Később a sattlerek beleolvadtak a magyar nyergesek közé. A nyerges céh aztán a szíjgyáitokkal együtt megélte a céhrendszer felbomlását, majd a XIX. század végétől újra a szíjgyártókkal együtt kerültek be az ipartestületbe, ahol közös szakosztályt alkottak. A debreceni szíjgyártó céh nem tartozott a legnépesebb és leggazdagabb debreceni céhek közé. Egy 1643-ból való jegyzőkönyv összesen 6 szíjgyártó mesterről tud a városban. De 1645-ben már 12 legény szabadul fel s válik mesterré. A céh létszámának alakulását aztán a XVIII. század elejétől különböző összeírásokból, majd 1752-től az évenként ismétlődő adóbesorolásokból (classificatio opifice) szemlélhetjük. A négy, vagy öt (egyetlen évben hat) osztályba sorolt szíjgyártó mesterek száma 1714—1800 között 12—40 fő között váltakozott. A XIX. század első felében 41—52 között volt a mesterek száma. Nagyjából ez a szám marad a XIX. század második felében is, illetve a csúcs 1880-ban mutatkozik, 57 mesterrel. A XX. században aztán erőteljesen apad a mesterek száma. 1912-ben már csak 15, 1936-ban 12 önálló mester dolgozik. Egy 1980-as amatőr gyűjtő már csak 4 szíjgyártó mesterrel tudott beszélni, de közülük csupán az egyetlen Kathy László űzte önállóan a mesterséget, a többiek ekkor már nagyüzemben dolgoztak. Érdekes, hogy a debreceni magyar szíjgyártó céh mellett 1781 és 1802 között megtűrték egyetlen német szíjgyártó létezését. Mint közismert, a XVIII. század második felében a Habsburg kormányzat a református vallású városokba igyekezett úgynevezett „német" iparágakat meghonosítani, akik természetesen a katolikus céhhagyományokat próbálták a városban elterjeszteni. Debrecenben is mintegy 15 „német" iparág bukkan fel, közülük többen céhet is alkotnak (schuster, német szabó, német ács, stb.), de ezek pár évi próbálkozás után rendszerint eltűntek, vagy felszívódtak a magyar céhekbe. így történt ez a német szíjgyártó esetében is. Első pillantásra úgy tűnhetne, hogy a szíjgyártó mesterek száma Debrecenben, az akkori