Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)
A kész bőrt azonban a szíjgyártó még a maga céljának megfelelően tovább dolgozta, preparálta. Ilyen eljárás volt pl. a ser/olás, amikor a bőrt megfelelő vastagságra gyalulták. Ezt a műveletet emlékezet óta már gépi eszközzel végezték, de ennek is megvolt az egyszerű kézi eszköze. Preparálásnak tekinthető a bőr beáztatása, esetleg timsós oldatban való újra cserzése, a tömörítés vagy vasalás, a bőr hátsó részének jelborzolása, a puhítás, és a színezés. A bőrön kívül a szíjgyártó iparban minden más nyersanyag csak másodlagos fontosságú. Ilyenek a különböző vastagságú kender-, vagy lenfonalak, melyet régebben még meg is szurkoztak. Fontos nyersanyagok a festékek, puhító szerek, timsó, szőrök, hevederek, vászonféleségek, nem beszélve a nyergek, lószerszámok fa- vas alkatrészeiről, melyeket mindenkor más szakmabeli mesterektől szereztek be. Ma is nagyon fontosak a különböző karikák, csatok, dísz-szegecsek, tükrök, kulcsok stb., melyek végsősorban meghatározzák a termékek stílusát, alkalmasságát, jellegét. A szíjgyártómesterség munkamenetét három nagyobb kategóriába sorolhatjuk: 1, szabás, 2, az összevarrás, 3, a díszítés. A szabás a legnagyobb szakértelmet követelő munka, bár bizonyos sablonok állnak rendelkezésre, de végülis minden egyes munkadarabot a mester maga tervez meg, figyelembe véve a vevő szándékát, de beleépítve a maga ízlését, szakmai tudását is. A kiszabott részek összevarrása, illetve összeillesztése már inkább rutinmunka volt, amelyet segédekkel, sőt néha inasokkal is lehetett végeztetni. Az összeillesztési módok azonban messzenyúló hagyományokat hordoztak. Jellemző pl., hogy bizonyos hám részeket a legújabb időkig szíjvarrással rögzítettek (pl. a húzó-rész külső, borító részét). A debreceni lószerszámok csatos részeit rendszerint úgynevezett visszacsatolásos módszerrel szerelték fel, vagyis a szíj végét a másik szíjra kötött karikán húzták át, s az önmagán elhelyezett csatba kapcsolták bele. A díszítések tulajdonképpen magukkal a kivitelezési munkafolyamatokkal kezdődtek. A pontosan kiszámított öltésmódok, az öltéseknek a bőrbe való belesüllyeszlésének, a bőr széleinek Iekerekítésének, eldolgozásának mind esztétikai funkciója is van. Általánosan bevett szokás, hogy a hosszú szíjak szélétől 3—4 mm-re kis bevágást eszközölnek, amely mintegy szegest ad a szíjnak. Igényesebb, „mondva csinált" szerszámokon alkalmazzák az úgynevezett dombirozást, amikor két szíjat úgy varrnak össze, hogy az egyik kissé kidomborodik, úgy néz ki, mintha valamivel ki lenne töltve. Gyakori szíjgyártó díszítőtechnika az, amikor bizonyos mintákat belenyomnak, belepréselnek a bőrbe. Ez történhet hengerrel, vagy különböző formázó vasakkal. Legnemesebb díszítőeljárás azonban a szironyozás és sallangozás. A színesre festett szironyokkal a mester tulipánokat, különböző stilizált virágokat varr a munkadarabra. Lószerszámoknak a vállszíjait, szügyellőit, kantároknak a pofaszíjait, kulacs- és szűrrózsákat szoktak ilyen módon díszíteni. A sallangozás külön, s napjainkban a legfontosabb díszítő eljárás, éppen ezért erről később részletesebben szólunk. Mindenesetre a kész szíjgyártó munka, legyen az egyszerű, vagy parádés lószerszám, vagy bármely más használati tárgy, önmagában olyan művészi értékkel is bír, amely miatt — eredeti funkcióját elhagyva — kimondottan díszítő célra is használható. A szíjgyártók termékei 1. A nyereg. Alapvető rendeltetése kettős: egyrészről kényelmesebbé, biztonságosabbá teszi az ülést a ló hátán, másrészről megkönnyíti a ló mozgását, mivel a kengyelre támaszkodó test és a ló mozgásritmusa között kiegyenlítődés jön létre. Az Alföldön ősidők óta két fő nyeregtípust ismertek. Egyik a kápa nélküli úgynevezett csikósnyereg, vagy priccsnyereg, másik a keleti eredetű, már a honfoglaló eleink által ismert fakápás nyereg. A csikósnyerget valójában csak pásztorok használják, s legtöbbször maguk is készítik ócska bőrből, posztóból, filcből. Ezt csak ritkán készíttették szíjgyártó mesterrel. A hozzá való, mezítlábhoz, bocs-