Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Kathy László, Kádár Gyula (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 45. Debrecen, 1986)

a segédnek is szállást kellett adni, akkor nyilvánvaló, hogy a régi szíjgyártó porta egy meglehetősen összetett, sok funkciójú épületegyüttest jelentett. Később, amikor a bőrkikészítés már nem tartozott a mesterséghez, maga a műhely kisebb zárt helyiségben is elfért, s ezután gyakori jelenség, hogy a mesterek nem a lakásukon, hanem bérelt műhelyben dolgoztak, ahol a gyártás, javítás minden műveletét el tudták végezni, illetve még bizonyos mértékű árusítást is folytathattak. A szorosabb értelemben vett bőrfeldolgozó műhelynek is többféle funkcióra kellett felkészülni : fő munkafolyamatok a szabás és a varrás (ezen belül a díszítések és a sallangfonás), de a régi műhelyben lenni kellett fém-, sőt famegmunkáló eszközöknek is, hiszen annak ellenére, hogy a lószerszám fém- és fa alkatrészeit régebben is más iparágakbeiiek csinálták, ezeket gyakran voltak kénytelenek maguk is igazítani, formálni. Újabban, amikor a szerszám alkatrészeket már többnyire szabványosított formában készen vásárolják, amikor a nyeregkészítés már nem tartozik a mesterséghez, már csak némely díszítőeszközökre, a csatok beépítéséhez való némely szerszámokra, fogókra, kalapácsokra, lyukasztókra reszelőkre van szükség a műhelyben. így valójában a műhely egyre zsugorodik, s ma már egy kisebb szobában is elfér. A szíjgyártó eszközöket öt csoportba sorolhatjuk: 1. A munkapadok. Ebből különösen kettő fontos: egy masszív keményfa asztal, bizonyos kiegészítő keményfa lapokkal, amelyen a szabás, formázás, cifrázás, mérés munkáit lehet elvégezni, s a szíjgyártó mesterség legtipikusabb eszköze a varrószék, régi nevén kösü, vagy •csikó. Rajta lovaglóülésben ül a mester s kissé ferdén elhelyezett kettős lapja közé facsavarral szorítja be a munkadarabot, amelyen dolgozik. (A kösü a szíjgyártó mesterség jelvénye lett, ezt találjuk a régi szíjgyártó céh pecsétjén s más jelvényein.) 2. Vágó szerszámok. A különböző rendeltetésű, a célnak megfelelő formájú kések, bőrhasítók, ollók, börgyalük a jól felszerelt műhelyben 8—10 féle változatban is megtalálhatók. Ezek némelyike az őskorig visszavezethető formát őriz (mint pl. a félhold alakú bőrvágó kés és a különböző görbekések). Ezek segítségével szabja, vékonyítja, simít ja, formál ja, hasítja a mester a bőröket. 3. Varró eszközök. A régi szíjgyártók nem ismerték még sem a ragasztást, sem a szegecselést, hanem minden esetben varrással vagy kötözéssel erősítették össze a különböző bőrdarabokat. A XIX. század második felétől kezdtek elterjedni a bőrvarró gépek, de még ma is a kézivarrás a legtipikusabb szíjgyártó művelet. Varrni lehetett különböző vastagságú kender-, vagy lenfonallal, vagy ami még jellegzetesebb, 1—2 miliméter szélesre hasított bőrcsíkokkal (szironyozás). így a szíjgyártóknak ma is alapvető eszközei a különböző árak és tűk. A célnak megfelelően sokféle árat ismertek, de ezeket három fő csoportba sorolhatjuk: a sásélű szúróárak, melyekkel varrás előtt átszúrták a bőrt, a tőrök árak, melyeknek szúrórészük kerek, így akkor alkalmazták, ha már a spárgát egyszer áthúzták egy lyukon, de a lyukat bővíteni kellett, s a szíjvarró vagy sléferárak a szironyvarráshoz. A szíjgyártók által használt tompa végű varrótűk vastagság és hosszúság szerint változtak. 4. Mérőeszközök. A bőröket ősi soron az emberi kéz különböző arányaival mérték (ujj, arasz, stb.). Az ebből kialakult európai mértékek (coll, sukk, kvadrát) egészen a legújabb időkig ismertek voltak, idős mesterek magukat a kifejezéseket ma is gyakran használják. Csak az 1930-as évektől terjedt el a méterrendszerben való számolás, de házilag még mindig inkább a régi kifejezéseket használták. A bőrök mérésére különböző mérővesszőket, kvadrátolókat használtak. Volt olyan állítható műszerük is, amellyel a derékszögtől eltérő szögeltéréseket is mérni lehetett. Külön műszer állt rendelkezésre a bőrök vastagságának a mérésére. Ezek elsősorban tímáreszközök voltak, de a szíjgyártók is használták. 5. Díszítő, simító, cifrázó eszközök. A bőrök alakításához, simításához, fényezéséhez régtől fogva alkalmaztak fából, csontból vagy fémből készült különböző bőrvasalókat, formázókat, újabban nyomóhengereket. Ezek némelyike arra is alkalmas volt, hogy velük a nedves