Gazda László szerk.: Ecsedi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 44. Debrecen, 1986)
Varga Gyula: Ecsedi István és a népi táplálkozás kutatása
mond az őstermelésről, s élelmét a piacról igyekszik megszerezni. Utal a gazdasági válság olyan kényszerintézkedésének az ellentmondására, mint a búza eozinálása, amikor az állam az alföldi gazdáktól olcsón felvásárolt búzát állati takarmányként értékesítette, miközben a szegény nép éhezett. Ma tudjuk, hogy a kor legégetőbb problémája a gazdasági válság mellett a munkanélküliség és a földkérdés megoldatlansága volt.) Mindenesetre a felháborodás Ecsedit gyors cselekvésre inspirálta. Hatalmas anyaggyűjtést indított. Volt tanítványait, falun élő tanítókat, jegyzőket kereste fel, százával írt felkérő leveleket, kérdőíveket, melyekben különösen kevésbé ismert kérdésekre kért válaszokat. Ilyen kérdés volt pl. hogy ettek-c valahol nyersen vért? Foglalkoztatta Ecsedit a nyershúsevés problematikája. Különös hangsúlyt kapott érdeklődésében a kenyér, valamint a tésztafélék kutatása, hiszen debreceni tapasztalatai szerint a magyar ember táplálkozásában ez döntő szerepet játszott. De szerepelt a kérdések közt a kezdetleges levestípusoknak, az úgynevezett ciberéknek a felkutatása is. (E kérdések mögött a korabeli néprajztudományban is jelentkező „őskutatás", „rokonkutatás" törekvései is tükröződnek, melyekkel Ecsedi bolgár és lappföldi utazásai során közvetlen élményként is találkozott.) A Déri Múzeum adattárában megőrzött kéziratok azonban arról tanúskodnak, hogy az óriási crőbefektetés, melyet a levelezésre fordított, csakkis részben térült meg. A Berettyóújfaluból, Nádudvarról, Karcagról, Hajdúszoboszlóról, Tiszacsegéről, ezenkívül a zempléni Cigándról és a békési Dobozról beérkezett válaszokat ismerjük, melyek összesen 16 oldalt tesznek ki. Valószínű, hogy ennél sokkal több válasz érkezett, de ezek elkallódtak. Mégis szinte bizonyos, hogy a monográfia legnagyobb részét maga a szerző gyűjtötte. Kétségkívül legszámottevőbb az az anyag, melyet a maga élményeiből, elsősorban édesanyjától tanult, s melyet pusztai vándorlásai során a hortobágyi pásztoroktól lesett el. Hangsúlyoznunk kell, hogy szakirodalomra Ecsedi még alig támaszkodott. A korábban megjelent „dietétikai" műveket valószínűleg nem is kutatta, a korábban itt-ott felbukkanó leírásokat — még a Magyarság néprajza különböző fejezeteiben publikált adatokat is — bizalmatlanul kezelte, s általában nem idézte. Ugyanakkor saját debreceni tapasztalatait meglehetős önbizalommal általánosította, s mint a könyv címéből is következik, „tiszántúli" jelenségként kezelte. A mai olvasó szemére vetheti Ecsedinek, hogy „a rendszeresség nem erénye". „A közölt leírások szétfeszítik és formátlanná teszik a mű kereteit." (Balogh István megállapítása!) Ez kétségtelenül iga,z. Bár a római számmal jelzett főfejezetcímek elég világosan és logikusan megkomponált szerkezetre utalnak, a főfejezeteken belül azonban meglehetősen lazán, sokszor összefüggéstelennek tűnő rendben következnek a leírások. (Magát a fő szerkezeti vázlatot Kardos László is követi az Őrség népi táplálkozásáról írt, 1943-ban megjelent monográfiájában.) Nem mentségére szolgál ugyan Ecsedi Istvánnak, de a népi táplálkozás leírásának kifogástalan rendszerezése napjainkig nem született meg. Nem kevesebb problémát vethetünk fel Kardos László monográfiájával szemben sem. Azóta pedig inkább csak kisebb méretű, részletleírásokkal találkozunk, melyek kétségtelenül megjelenítik a népi táplálkozás kutatásának szinte minden alapvető problematikáját, de teljes, monografikus áttekintést nem adnak. (Különösen Égető Melinda újabb munkásságát kell ebből a szempontból kiemelni.) A kutatás nehézségei első pillantásra szembetűnnek. A táplálkozási szokások ugyanis bármennyire kollektív értékek hordozói, mégis számtalan kényszertényező befolyásolja, de nem elhanyagolható a szubjektív ízlés sem. „Ahány ház, annyi szokás", ez a mondás leginkább a táplálkozásra mondható el. Jól tudjuk, mennyire behatárolt a nyersanyagok hozzáférhetősége, de befolyásolják az élet-, a munkakörülmények, az éppen rendelkezésre álló tüzelőanyagok, eszközök stb. így ugyanaz az ételféleség is számtalan variációban jelenhet meg: a különböző körülmények között, különböző ízléssel készített ugyanazon ételeknek is más lesz az ízük, zamatuk, hangulatuk.
