Módy György: A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban - Debrecen 1290-1390 között (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 42. Debrecen, 1984)
rint ezek az 1564-ben nagy pusztulást szenvedett gótikus templom belső szerkezetéhez tartozhattak, ugyanúgy mint a különböző kutatási szelvényeinkben fellelt bordatöredékek és más kőemlékek. Ezeknek a középkori templom építési fázisai meghatározásában véleményünk szerint döntő szerepe van. Szűcs István a város történetéről írott három kötetes munkájában, a III. kötetben a 895. oldalon szó szerint idézte azt az emlékiratot, melyet a Nagytemplom alapjában helyeztek el 1806-ban. A szövegéből idézünk mi is: „Ugyan ezen a helyen volt már az előtt más templom, a melynek fundamentomi most is megvannak a földben, és a melyből kikerült kövek a most elbomlott toronynak és templomnak falaiba voltak rakva." Az emlékiratnak ezt a szövegrészét Szűcs István, a későbbi kutatók közül némiképpen Zoltai Lajos, de majd különösen is Sápi Lajos annak bizonyítékául fogadták el, hogy a XIV. század elején épített Szent András-templom előtt állott itt egy Árpád-kori templom. Ennek a kőanyagát pedig a gótikus templom falaiba építették be. Nos, véleményünk szerint az idézett szövegből ez egyáltalán nem következik. A ,,. .. volt már az előtt más templom" szerintünk az 1626/'28-ban újjáépített és 1802-ben megégett templom előtti, valóban gótikus templomra vonatkozik. Sem 1806-ban, de Szűcs István korában sem tudták, hogy az 1564. évi tűz milyen mértékben pusztította el a középkori templomot, az 1626-ban kezdett újjáépítés milyen mértékben változtatta meg annak belső szerkezetét. Ezt elsőnek Balogh István hangsúlyozta. Nem is gondolhatták, hogy a tűz pusztította nyugati torony megerősítésére, sőt a falakba is a XIV—XV. századi belső gótikus szerkezet kőanyagát rakták be. Az 1806-ban írt emlékirat csak azt a tényt rögzíti, hogy az 1802. évi tűzvészkor a legsúlyosabban pusztult Cserepestorony elbontásakor falaiban egy korábbi épülethez tartozó köveket találtak. Viszont kőemlékeink leírásánál is láttuk, hogy közöttük véletlenül sincs egyetlen, melyet a XIV. század közepénél korábbra lehetne keltezni. Az általunk idézett részben a ,, ... melynek fundamentomi most is meg vannak a földben" szövegezést pedig ugyancsak nem lehet egyértelműen egy román stílusú templom bizonyítékának tekinteni. Lehet, hogy ez a „fundamentum" az 1626 28. évi újjáépítéskor megszüntetett gótikus kőoszlopok alapozása volt, vagy a Szent András-templom első — 1317 előtti — építési fázisában meglevő hajó déli illetve északi főfalának alapozása, amint ezt Entz Géza gondolja. Következtetéseit tanulmányom második részében részletesen ismertetem. A Cserepestorony kutatási szelvényében a múlt századi feltöltődés rétegének alsó részében a XIX. század elején használatos edények kis számú töredékét találtuk, mázatlan és mázas korsók fül-, perem- és oldaldarabjait, kis fazekak töredékeit, lábasok darabjait és fedők gombfogóit stb. Ugyanebben a rétegben találtunk zöldmázas tetőfedő cserép töredékeket is. A mélyebb rétegekben kerámialeletek nem voltak A szelvény nyugati fala mellett 1,8 méter mélységben koponya és hosszúcsont töredékek mutatkoztak. Ezek az 1626 28. évi újjáépítéskor a torony mellé rakott köpenyfal alapozásával megbolygatott XVI. századi sírokból kerültek ide, ugyanúgy mint a Verestoronynál. Bizonyítékai annak, hogy az 1560-as évekig a Szent András-templom temetőkertje nemcsak délnyugaton — a későbbi Verestorony helyén — hanem nyugaton is, a Cserepestoronytól 2.5 méter távolságban, tele volt sírokkal. Az egyik napról a másikra beállt rossz idő miatt október 31. után már csak a téliesítéssel foglalkoztunk. A feltárt falmaradványokat szalmabálákkal raktuk be, ezek fólia majd 15 cm vastag földréteg borítást kaptak. November 15-e után a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat társadalmi munkában védőtetőzetet emelt mindegyik objektum fölé.
