Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok IV. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 41. Debrecen, 1983)

Balassa Iván: Hriszto Vakarelszki a bolgár nép nagy tudósa

Nem kívánom itt most irodalmi munkásságát teljes egészében felsorolni, mert azt előttem már megtették mások. Altalánosságban azonban hadd jegyezzem meg, hogy Vakarelszkit ugyan elsősorban az anyagi kultúra kutatójaként tartja számon az európai közvélemény, de munkásságában azzal csaknem egyenlő részt jelentett a szokásokkal, a népköltészettel való foglalkozás. A bolgárok anyagi kultúrájáról szóló cikksorozatában elsősorban a mezőgazdasági munkaeszközök leírásának, fejlődésének és használatának példaszerű kis monográfiáit kapjuk. Ezek olyan tanulmányok, melyeket a szakemberek, amíg munkaeszközkutatással foglalkoznak, mindig használni fognak. Mindig erőteljesen érdekelte a határon kívül élő bolgárok néprajza és ennek sok munkájában találjuk nyomát. Ezek között különösen jelentős az 1935-ben megjelent könyve, melyet a szakemberek maguk között csak Bitnek szoktak nevezni (A tráciai és kis-ázsiai bolgárok életmódja és nyelve. Bolgárul. Szófia), és ez igen előkelő helyet foglal el az európai tájmonográfiák között és azok mintájául is szolgált. Tudományos érdeklődésének engedve vállalta el a Szkopjei Múzeum igazgatói tisztét, ami később sok személyes nehézségének vált forrásává. A kérdés megítélésében semmiképpen sem lehetek illetékes, egy élményemet azonban el kell mondanom. 1963-ban alkalmam volt a Szkopjei Múzeumot alaposan megismerni és mint szakember bepillanthattam a raktárakba is. Őszintén meglepett azok gazdagsága és logikus rendezettsége. Az egyik idősebb munkatárs csendesen megjegyezte: mi nagyon sokat köszönhetünk Hristo Vakar elszkinek. Számtalan népköltészeti kiadványa, a lakodalmat, a temetkezés szokásait elemző tanulmányai egyedülállóan forrásértékűek. A háború után pedig nagy nehézségekkel kellett megküzdenie, mert nagyon értékes magánkönyvtára teljes egészében elpusztult. Egy hozzám intézett levelében ír erről, beszámolva, hogy a „Kis bolgár kézi guzsalyok (likatki)" című tanulmányát milyen nehezen tudta megírni: „Nagyon nehéz volt nekem megírni azt, mert az egész szükséges irodalom hiányzik nekem. Te tudod, hogy az egész én bibliotékám, a múzeumi bibliotéka is elpusztult a háborúban. Azért nem tudtam sok dolgot meghasználni, legalább megnézni" (Szófia 1948. VII. 28.). Ezek után egy sor utalás következik, melyet én a Néprajzi Múzeum Könyvtárában kerestem ki és küldtem meg neki. Ilyen körülmények között is mindig újabbat és újabbat alkotott. Lassan megindult a könyvtár kiépítése is. így kezembe került egy jegyzék ugyanebből az évből, melyben a Magyarság Néprajza négy kötetét, Györffy Istvánnak a cifraszürről szóló könyvét, a Kalevalát magyarul, finnül és németül kéri, továbbá magyar—német, magyar—orosz vagy akármilyen szláv—magyar szótárat. Befejezésként ez áll a jegyzék végén : „A számlát tessék leírni. Cserében kaphatni az etnográfiai anyagokat és könyveket bolgár nyelven". Természetesen mentek a könyvek, a tudós munkaeszközei, mert tudtuk, hogy olyan kézbe kerülnek, aki annak felhasználásával újat és egyedülállót tud alkotni. Hristo Vakarelszki különös szeretettel kapcsolódott a magyarokhoz és a lengyelekhez. Az utóbbiaknál Kazimir Moszynski mellett töltött el hosszabb időt és sok új ismerettel gyarapodva, nem utolsósorban a lengyel nyelvet is meglehetősen elsajátítva, tért vissza Bulgáriába. Ezek után került sor magyarországi, csaknem féléves útjára : „1929-ben Györffy István néhány napot töltött Szófiában, hazatérőben törökországi útjáról. A szófiai Néprajzi Múzeum, ahol akkor hárman dolgoztunk, engem rendelt ki mellé, és én nemcsak a múzeumot mutattam meg neki, hanem felkerestük a piacot és néhány környékbeli falut is. Az ő javaslatára magához hívatott Fehér Géza, aki abban az időben Bulgáriában dolgozott és megkérdezte, nem lenne-e kedvem egy félévet Magyarországon, a budapesti Néprajzi Múzeumban eltölteni.