Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Balogh István: Városépítészeti törekvések a XX. században

BALOGH ISTVÁN VÁROSSZÉPÍTÉSZETI TÖREKVÉSEK A XX. SZÁZADBAN I. A DEBRECENIEK KETTŐS LELKE Harminc évvel ezelőtt, 1951 nyarán, Borbíró Virgillel, az első összefoglaló magyar építészettörténet írójával végeztünk Debrecenben műemléki felmérést. Borbíró sohasem járt azelőtt Debrecenben, csak térképről, fényképekről és írásokból ismerte a várost. A bombázásokat és a háborús pusztításokat, az azt követő elhanyagoltságot még nem is kezdte kiheverni a város, de az utcákon mégis megmaradtak, vagy újra sarjadtak a fák, elfeledték a foghíjas telkeket, omló vakolatú, zilált cserépfedelű házakat, Az udvarokon is szinte tropikus bujasággal nőttek a bokrok, a fák és igen sok helyen a virág is, ami szintén elterelte a figyelmet a romokról, a vedlett, salétromos falakról. Borbíró a látványon fellelkesedve jelentette ki — ami amúgy is vezérgondolata volt az építészettörténetének is —, hogy megvan a magyar városépítési elv, a nemzeti karakter kifejezése, erre Debrecen a példa, amely a Hortobágy sztyeppé je és a Nyírség homokja szomszédságában a magyar város oázisát hozta létre. Én egy kissé jobban ismerve a város építéstörténetét, az udvarok, a házak állapotát, próbáltam ráébreszteni, hogy a főbb utcák tágassága valóban igen régi, de távolról sem a debreceniek jövőbelátásának a bizonyítéka, hanem gyakorlati okból született, — mert a vásárokat tartották itt. A romladozást eltakaró fasorok is alig 30 évesek, egy megszállott városi főkertész, Pohl Ferenc tervezése és kitartó munkája által jöttek létre, de előbb meg kellett rendszabályozni a debreceniekét, hogy a kiültetett fákat meg is kíméljék. A Péterfia, a Mester, a Bethlen és Hatvan utcákról a csordalegelőre naponta kijáró fejősteheneket kötélre kel-