Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)

Balogh István: Városépítészeti törekvések a XX. században

A Nagyerdő széle akkor a város péterfiai kapujától 620 ölnyire, azaz 1200 méternyire kezdődött, a kaputól szélfútta, disznótúrásos homoksivatag választotta el. E homoksivatagot 1819-ben osztották ki Sétakert néven szőlőskerteknek. 1824-ben felépült fürdőház céljaira a mostani Vigadó, a kiosztott kerti telkek között, a felárkolt erdő bejáratánál épülő csőszházhoz szekérút vezetett.

5 1819 nyarán Debrecenbe vezényelték a Hessen-homburgi huszárezredet, amelynek parancsnoka és tulajdonosa, Simonyi József a volt debreceni piarista diákból és közhuszárból a napóleoni háborúk alatt a Mária Terézia rend lovagja és e réven vitézvári báró Simonyi óbester lett. Beszállásolása után még azon a nyáron levélben javasolta a magisztrátusnak, hogy a péterfiai kaputól az erdő bejáratáig ,,szép, sétálásra is megkívántató út" elkészítésére a rabokkal egyengettesse el a szekérutat. Felajánlott e célra 200 forintot. A tanács a pénzt köszönettel visszaküldte, de novemberre a sétaút el volt egyengetve. Simonyi saját fogataival 600 jegenyefát hozatott, majd a fasort a kollégiumi ifjúság gondjaiba ajánlotta. A fák nagy része nem eredt meg, ezért tavasszal vegyes fákkal pótolta a hiányt, de felhívta a magisztrátust, hogy gondoskodjék az őrzetésükről.

6 Sok foganatja azonban az őrzésnek nem lehetett, mert 1822-ben ismét felhívta a tanács figyelmét, hogy „a nagyerdő felé vivő allé" gyarapítására a hiányokat pótolja, a fákat locsoltassa és őriztesse.

7 Lehet, hogy emiatt támadt az a debreceni legenda, hogy a Simonyi gátnak nevezett fasor csak azért maradhatott meg, mert az óbester minden fa mellé egy huszárt állított őrzőnek. De az is lehet, hogy ezzel csak az idegenek akarták a debrecenieket bosszantani. Mégis úgy látszik, mintha a debreceniekben egyidejűleg kétféle lélek lakozott volna; az egyik csupán a saját portáját igyekezett szépíteni, de a kapun kívül a városa rendben tartásával semmit sem törődött. A másik gondolt a város szépítésére is. A szabadságharc előtt a főutca egy részén téglaboltozatú földalatti csatornát építettek, de az utcák burkolatlanok lévén, a csatorna egy pár év alatt feliszaposodott. A tímárok cserieve, a szűcsök csávája, a szappanosok párlúgja, a házaknál levő vágószínekből a vér és szenny az utcai nyitott csatornákba folydogált a természetes esés irányába. A trágyát is az utcára borogatták. 1820-ban 6 ft büntetéssel sújtották azt, aki a trágyát úton-útfélen szórta le a szekeréről, a feljelentő a büntetés felét kapta.

8