Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Péter László: A tanya Tömörkény műveiben
Tömörkény írásaiban a szegedi tanya képe többnyire a Sebőkbögyet őrzi. Figuráinak java - hol valódi nevükön, hol költötteken - szintén ennek a kis tanyai világnak embereiből került ki. 1962 tavaszán magam is jártam ott az író fiával, az azóta elhunyt Tömörkény Lászlóval (1895-1971), aki kisdiák korában gyakran töltötte kint a nyári szünidőt. A régi tanyában - 397. volt a száma - még a Tömörkény műveiben örök életet nyert Sebők-had leszármazottai laktak. „Valaha az egész táj a Sebőkök birodalma volt" - írta Tömörkény (5:168). Legkedvesebb hőse, Sebők Kánya Tóni, négy évtizeden át, 1870-től 1908-ban bekövetkezett haláláig volt szőlőkapása az író apósának és fölsorolhatatlanul sok ízben modellja Tömörkénynek (2:399, 415). Még ottjártamkor is „Kiss Palcsi tanyájának" hívta a nép, jellemzően mit sem tudva arról, hogy bizonyos Tömörkény István, egy nagy magyar író tette halhatatlanná a kis hajlékot és közvetlen környékét. A szomszéd tanyák lakói is örök életet kaptak az írói életműben: Örökös (azaz Sebők) Jakab (5:274), Nagygéczi Oltványi Mihály (7:134), özv. Nagygéczi Oltványi Ferencné (5:275), az öreg Szögi (6:308), Jakab Jakab (6:407), Kánya Sebők Albert („hatszázhuszonhét a házszám, mindjárt az iskolától balra") (6:427), Hosszú Hódi (6:279, 466), Deák Menyhért (7:134), Nógrádi Antal (8:124), Falu (szintén Sebők) Ilus (2:178, 180, 2 39> 3 : 3 5 3, 4:488). Még a „tanyaudvari állatok" nevét is ismerjük: Cirókot (1: 368), „az összes tanyai tchénség ükanyját" (4:61), Talpast (5:13), az „úri módba" került házőrzőt (4:363), s fiát, Hangászt (2:216), s ennek leszármazottját, Piculát (3:274) Ëtël és Tóni: Tömörkény egyik legszebb háborús novellája. „Ne tarts semmitül, Ditső, learatok magam is" - írta fogságba jutott férjének a kemény tanyai asszony (6:268). Ez az asszony, Ditső Antalné Sebők Etel, a kapásnak, Kánya Tóninak a lánya; úgy mondták nekem, két évtizede még élt. Vagy ott az Örökös Jakab meg a pápa című kis dialógus hőse: neki még a házszámát is megadja az író. A pápai intézkedés ellen morgolódó tanyairól írván Tömörkény ezt mondja: „Lehet tehát most gondolkozni afölött, hogy miként lehessen tudtára adni a Szentszéknek azt a bizonyos dolgot, hogy erre mifelénk, az alsótanyán, a zákányi kapitányság belső részén, a Sebőkhegyben, háromszázhuszonhét szám alatt, bizonyos nevezetű Sebők Örökös Jakab nincsen megelégedve a római intézkedésekkel . . ." (5:276). Itt játszódik A nép nem tréfál komor, osztályharcos szemléletű novellája. Ott a Lengyelkápolna melletti csárdában, ahol vasárnap délelőttönként emberbörze, munkapiac volt: ott fogadták a gazdák a napszámosokat, ott szegődtek el a nincsetlenek. A börze tanácsa, ahogy Tömörkény mondja: a szenátus, határozta meg az érvényes napszámot. Hogy a napszámosok e döntése a földbirtokost is meghátrálásra kényszeríthette, erről ír 1911-ben tanulságos történetet Tömörkény: „Kisded tanyavilágunkba új ember került, egy szép régi, nagy úri szőlő birtokosa gyanánt. Örökségben kapta. Szegről-végről sógor is volt, de nemigen tartottuk a rokonságot. A majd megmutatom én modern elveivel jött, tele könyvtudománnyal, ellenben a népléleknek egy árva garas ismerete nélkül. Dolgoztatott az emberekkel, megadta a szenátus által rendelt tisztességes napszámot, s elég jól is fizetett: mert mifelénk az emberek rendesen főzött ételeket kívánnak, s ezért cserében engednek a napszámárakból. Hát efelől az új birtokosnál nem is volt semmi baj, azonban rövidesen kezdett a szó verni a határban afelől, hogy ugyancsak művelteti az Istennel az embereknek az apját meg az anyját. »Ne így metsszed azt a tőkét, az anyád veszett Istenét, te barom !« - ilyféleket kiabált. Az emberek hallgattak, és meghajolva dolgoztak tovább a tőkék körül.
