Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Balassa Iván: Dankó Imre hatvanéves

BALASSA IVÁN DANKÓ IMRE HATVANÉVES Biztosan találkoztunk már előbb is, de számomra az a kép maradt meg, amikor 1951. augusztus 20-án Túrkevén, a termelőszövetkezeti múzeum felavatására a népgyűlés közönségével vonult végig a városon. Majd képek sorakoznak arról az egy évről, amit Sárospatakon a Rákóczi Múzeumban együtt töltöttünk, jártuk a falvakat, rendeztük a kiállításokat és barátokká váltunk. Mindezt csak azért bocsátom előre, mert érzékeltetni szeretném, ha igyekszem is tárgyilagos lenni, de az - előre tudom - nem minden esetben fog sikerülni. Ezt pedig becsületesebb bevallani, márcsak azért is, hogy az utókor ezt figyelembe véve használja fel a muzeológia, a néprajz történetében az alábbi sorokat. Magam, de mások is sokszor mondták Dankó Imrének, hogy nyugtalan természetű és ez túlságosan is jelentkezett félországot átfogó vándorlásaiban. Most, mikor életútját alaposabban áttekintettem, sok mindent megértettem, hiszen nagyon nehéz körülmények között nőtt fel. Édesapja mészárossegéd és éppenúgy, mint édesanyja, szülő nélkül maradt, szétesett családból származott, akik maguk erejére utalva nagyon keservesen küzködtek, előbb Budapesten, majd Kunszentmiklóson. Dankó Imre 1922. január 22-én, Budapesten született ugyan, de csakhamar Kunszentmiklósra került és ez a környezet gyakorolta rá a legnagyobb hatást. A nagymúltú gimnázium, a kiváló tanári kar sokat segített abban, hogy jól képzett, de különösen sokat olvasott ifjúként tette le az érettségi vizsgákat, és elhatározta, hogy magyarangol szakos tanári képesítést szerez. Anyai ágon hajdúsági lévén, ez indította arra, hogy a Debreceni Egyetemen 1941-ben kezdje meg tanulmányait, de egy év múlva már a Budapesti Egyetemen találjuk, ahol könnyebb megélhetést remélhetett. Már a gimnáziumban is, de különösen az egyetemen teljesen magára utaltan, sokszor szüleit is segítve, tanult. Részt vett a Györffy Kollégium megalapításában, sőt 1942-ben arra is megbízást kapott, hogy Debrecenben szervezzen hasonló intézményt. Betegsége, gyenge szervezete megmentette a katonai szolgálat alól, de tanári és doktori oklevelet már csak a felszabadulás után szerezhetett. Bár mindig a kutatói, muzeológusi pálya vonzotta, az éppen megszerzett tanári oklevelével a hajdúnánási gimnáziumban vállalt állást, és itt készítette el doktori disszertációját a debreceni kollégium partikula rendszeréről. Három év múlva már Kecskeméten igazgatóhelyettes, majd ugyanezt a tisztet tölti be Szentendrén, ahonnan 1950 őszén az éppen alakuló Túrkevei Múzeumba ment át, majd annak igazgatója lett. Mint tanár és igazgató is, jeles munkát végzett, hiszen az elsők között kapta meg a „Kiváló Tanár" elismerő kitüntetést. Túrkeve fordulópontot jelentett életében, mert munkatársaival és a Karcagi Múzeum segítségével létrehozta az ország első termelőszövetkezeti múzeumát, melynek 1953-ban igazgatója lett. Itt kezdődött hát csaknem háromévtizedes múzeumi mű-