Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Balassa Iván: Dankó Imre hatvanéves

ködése, ahova ma is szívesen visszajár és szerkeszti a tízévenként megjelenő Túrkevei Múzeum Emlékkönyvét. 1954-ben már a sárospataki Rákóczi Múzeumban tevékenykedik, ahonnan három év múlva Bajára, a Türr István Múzeumba távozik. 1959-től a gyulai Erkel Ferenc Múzeumot igazgatja. Bár nem sok időt tölt egy-egy helyen, de munkájának nyoma gyűjtéseiben, állandó és időszaki kiállításokban egyaránt megmaradt. Igazában azonban a múzeumi kiadványokat kedveli és egyremásra jelentette meg azokat mindenütt, ahol megfordult. így a Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzeteit indította el, majd a 7. számig együtt szerkesztettük, a későbbieket magam gondoztam, hiszen akkor már a Bajai Türr István Múzeum Kiadványainak szerkesztésében vett részt. Legnagyobb vállalkozása a Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai című, 65 számot meghaladó sorozat, mely a békési táj helytörténetének egyik megbecsült, fontos forrása. 1963-ban meghívták a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatójának, mely egyben a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságát is jelentette. Szervezőképessége itt minden eddiginél nagyobb teret kapott. Üj épületeket szerzett, számos állandó és időszaki kiállítást szervezett, falumúzeumokat hozott létre munkatársaival (Egerág, Tormás, Sellye). Eddig nem tapasztalt lehetőség kínálkozott a kiadványok közreadására, szerkesztésére is. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyveit igyekezett rendszeresen megjelentetni, de emellett megindította a Dunántúli Dolgozatok című sorozatot és Múzeumi Körlevél címen tájékoztató folyóiratot adott ki. Bármennyire sikeresnek is mondható pécsi működése, mégis vágyott arra a vidékre vissza, amit legjobban szeretett és ismert: a Tiszántúlra. így amikor 1969-ben meghívták a nagymúltú debreceni Déri Múzeum és Hajdú-Bihar megye múzeumainak vezetésére, azt el is fogadta és most így itt ünnepelhetjük 60. születésnapját. Az elmúlt tizenkét év sok-sok munkát hozott, hiszen a háborúban megsérült Déri Múzeum épületét ez idő alatt állították véglegesen helyre, ami a teljes anyag kétszeri költözését jelentette. Az állandó kiállítások egész sorát kellett létrehozni, nemcsak itt, hanem a nagyobb múzeumokban is (Hajdúböszörmény, Berettyóújfalu, Püspökladány, Hajdúszoboszló stb.), melyeknek egy részét előbb még meg kellett szervezni vagy legalábbis megerősíteni. Ha aztán valahol, itt igazán sokat tehetett a kiadványok szervezése és szerkesztése terén. Hiszen olyan jeles kiadványsorozatot vett át, mint A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve, melynek nemcsak terjedelmét, hanem tartalmi színvonalát is jelentős mértékben sikerült emelnie. Megindította a HajdúBihar Megyei Múzeumok Közleményeit, lehetőséget teremtett arra, hogy a berettyóújfalusi és a hajdúböszörményi múzeum kétévenként jelentkezzék tudományos eredményeivel. A Déri Múzeum szoros kapcsolatot tart a bolgár néprajztudománnyal és ennek eredményeit a Bolgár Tanulmányok füzeteiben olvashatjuk. A Múzeumi Kurír apró cikkeivel, híreivel ma legnívósabb ilyen jellegű múzeumi kiadvány az országban. A megyében megjelenő szinte valamennyi város- és falumonográfia megszervezésében részt vett valamilyen formában. Évfordulókra megjelent könyveket adott ki. Itt csak a legfontosabbakat soroltam fel, de ilyen irányú szerteágazó működését szinte lehetetlen számontartani. Múzeumi munkásságát országosan és Debrecenben is méltányolják és elismerik. Ennek bizonyítéka, hogy 1977-ben megkapta a legmagasabb muzeológusi kitüntetést, a „Móra Ferenc Emlékérmet", míg Hajdú-Bihar megye legjelentősebb művelődésügyi kitüntetésével, a „Bessenyei Emlékérem"-mel ruházta fel. Amikor végigtekintünk ezen az életúton, akkor alig lehet elhinni, hogy emellett még kutató, tudományos feldolgozó munkára is maradt ideje. A magyar néprajz kutatói közül egyike a legtermékenyebbeknek, hiszen kisebb-nagyobb tanulmányai, közlései, könyvismertetéseinek száma a hétszázat is meghaladja. Ez csak úgy volt