Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
I. Nagy Mária: Keleti szláv párhuzamok a lómaszkhoz
zassági tematika és szinte mindenütt fellelhetők az ősi szertartásos erotizmus nyomai. Bár a ló „halála és feltámadása" ebben az ünnepkörben egyes játékok témájában helyet kap, előtérbe kerülése a tavaszi-nyáreleji lómaszkos alakoskodásokban sokkal szembetűnőbb. így például a ruszalkák hetében történő lóalakoskodásokban, melyet helyenként a „tavasz kikísérésének" is neveztek. Külső megformálásban a ló a ruszalka szokásokban teljesen a karácsony-újévi ünnepkörre hasonló. Bár a lányok és a ló komikus kapcsolata itt is része a mulatságnak, ezen tavaszi játékok területenkénti közös tematikája a ló valamilyen módon történő megsemmisítése. A lóruszálkát kísérők öltözete a húshagyó heti felvonulások résztvevőire emlékeztet: „A kísérők ütötték a dobokat, kályhaajtókat, kerepeltek a kereplőn. A folyóhoz kísérték a rusz.áikát és dalok kíséretében a vízbe dobták." 10 Nyizsegorod kormányzóság területén a lovat dalolva és táncolva a mezőn tépték széjjel. 11 A megsemmisítés helye alapján PROPP V. J. a lóruszálkát azon általában antropomorf bábuk közé sorolja, amelyekhez kapcsolódó szertartásokban az orosz paraszt a föld termékenységi erejét akarja megőrizni. SZOKOLOVA V. K. csak a külső megformálásban lát kapcsolatot a karácsony-újévi ünnepkör lómaszkjaival. Megjelenését a víz kultuszával magyarázza. TOLSZTOV SZ. P. rámutatott ugyanis arra, hogy a keleti mitológiában a ló alakja és a víz kultusza között igen szoros a kapcsolat. 12 így SZOKOLOVA V. K. szerint sem véletlenül jelenik meg a lóruszaika, azokon a területeken, ahol a ló és víz kapcsolatának nyomai fellelhetők. 13 A 19. századi lejegyzésekben találunk adatot arra vonatkozólag, hogy lóalakú ruszálkát készítettek Nyizsegorod, Perm, Szaratov, Asztrahány és Penza kormányzóságok területén. 14 A tipikus népi mulatságba fejlődött változatot írják le Voronyezs megye területén. Ez a szokás 1935-ig élt Oszkino faluban. A szertartást jól ismerő és a lóruszálkát évről évre maguk készítő öregek voltak a szervezők. Ők vezették a „lovat" is, miközben agyagból készült álarcban közülük egy űzte, ingerelte azt. Az agyagmaszkos figura női ruhába öltözve jelent meg. Régi, divatjamúlt ruhákba öltözött asszonyok énekelve kísérték az alakoskodókat. A lóruszaika táncolt, rávetette magát az emberekre. A vidám mulatságot a lóruszaika halála követte. Oldalra dőlt, felemelte a lábait és a tömeg szétrombolta. Összetörték az agyagmaszkot is. 15 Ennek a jelenetnek évről évre visszatérő ugyanazon rendezői voltak, néhány kelléket is megőriztek. A ló megsemmisítése pusztán a mulatság végét jelenti. A rendelkezésre álló 19. és 20. századi leírások mindegyike lényegét tekintve a népi mulatság képét vetíti elénk, s így nem adnak elég alapot számunkra a szokás eredeti értelmének tudományos magyarázatára. Mindenképpen figyelembe kell vennünk SZOKOLOVA V. K. álláspontját, amely szerint ezt a szokást területi, etnikai sajátosságok figyelembe vételével is meg kell vizsgálni. A lómaszk ősi agrárkultikus szerepét illetőleg a szovjet szakirodalom állásfoglalása egyértelmű. A lóalakoskodások célját tekintve azonban már különböző magyarázatokkal találkozunk. CSICSEROV V. I. szerint, aki csak a szvjatki idejének maszkos alakoskodásait vizsgálja, a ló szerepe preventív jellegű volt. 10 PROPP V. J. 10 SZOKOLOVA V. K. : Veszennye-letnyije kalendarnije obrjadi russzkih ukraincev i beloruszov. Moszkva, 1979. 119. n SZOKOLOVA V. K. : i. m. 119. 12 TOLSZTOV SZ. P. Drevnyij horezm. Moszkva, 1948. 3°3-3°713 SZOKOLOVA V. K.: i. m. 220. 14 SZOKOLOVA V. K.: i. m. 210. 15 SZOKOLOVA V. K.: i. m. 219-221. 16 CSICSEROV V. I.: i. m. 200.
