Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Füvessy Anikó: Pénzásó Pistához, a tiszafüredi táltoshoz fűződő hagyományok

A halomban rejlő kincsről ECSEDI I. leírásában értesülünk. 5 ' A leírásáho2 ha­sonló történetek töredékesek, hiányosak, illetve más részletekkel színezettek. Szám­talan változat tartalmaz korábbi, kincskereséssel kapcsolatos elemeket, melyet, amint homályosult az eredeti történet, erre a halomra vittek át. Pénzásó Pista az Ásotthalom kincsével kapcsolatos elképzeléseit a bizalom foká­tól függően az egyes embereknek más- és másként beszélte el. A hozzá közelebb álló emberek történeteit többször is hallhatták, ezért jobban megjegyezték, kit és mit keresett, milyen viszontagságok révén találhatia meg a kincset. Ezekben az ada­tokban a kincshez fűződő néphit szinte legősibb rétegéhez jutunk, melyben az al­világ, a kincsőrző állatok, az ezekkel vívott küzdelem egyaránt szerepet játszik. Megismétlődő harca a gonosszal, melyet hite szerint többször is átélt, az átok alóli szabadulásért, a kincs megszerzéséért, s igen homályosan egy lány kiszabadításáért folyik. A kincskeresés számára kényszer, ezt kell csinálnia, ,,ő erre született, ne is haragudjanak érte". Addig rendes fekhelye, emberi élete nem lehet, míg meg nem találja. „Én gyakran kérdeztem tőle, hogy mit keres. Azt felelte, hogy azért ás, mert a föld alatt kincs van. Csak meg kellene találnia a vasajtót a föld alatt, ő annak tud­ja a varázsigéjét, az ki fog nyílni. A vasajtó mögött egy nagy rét van, ott van egy tüzes bika, de az őt nem öli meg, mert ő tudja, mit kell a bikának mondani. Ott van eltemetve Szvatopluk tizennégy sukkos lányával egy arany koporsóban. Egy barlang­ban vannak eltemetve . . . Ha megtalálja a kincset, ad anyámnak is abból a vagyon­ból, ígérgette." 56 Erről a lányról másoknak is mesélt. „No, egyszer engem kivetettek, vigyek át Egyekre két katonatisztet. Mikor odaérkeztünk a halomhoz, a két tiszt kérdi tül­lem, hogy mi ez. Kértek, vezessem űket fel oda. Pista bácsi pontosan ott dolgozott akkor is. Kérdezte tülle a két tiszt, hogy mit keres. Hát oszt ő mondta, hogy pénzt keres, majd akkor elkezdte sorolni, hogy itt fekszik - úgy emlékszem, mintha ma vóna - Asverus király hét suk magas lányával, itt vannak eltemetve.""" Néhány ember emlékezetében ilyen adatok maradtak fenn, hogy ,,a halomban egy kutya, meg egy morvái jány fekszik"; „nem tudom, milyen nemzetiségiek vótak itt ezen a vidéken akkor, csak akkor is igen civakodtak. A fejedelem lányát el akarta vinni a másik fejedelem fia, az meg nem akart menni. A lánynak sok kincse vót, azt elásatta, nem akarta, hogy a fiú elvigye." „Szvatopluk lányát kereste, mindig azt kutatta. Azt hitte, hogy itt van eltemetve." 58 Királylányt, Napóleon idejéből való császárnak a lányát is emlegetik, Árpád és Dárius kincsét, kun vezért, aki páncélos­tól fekszik a sírban. 59 Többen Attila kincséről is azt tartják, hogy ebben a halom­ban található, s még az újszentmargitaiak szerint is Attila kincsét kereste Pénzásó Pista.* 50 Leggyakrabban azonban csak ideásott kincsről, ládáról, koporsóról beszél­nek az emberek. 5 5 „,Ebben a pincében van eltemetve Szvatopluk, a szlávok és a dákok királya. Mellette nyugszik hét sukk magas lánya, akinek talpig érő aranyhaja van. A lány hármas: arany, ezüst és vaskopor­sóban fekszik. Körülöttük tizenhárom kukád arany és tizenegy kád ezüst van. A pincén hét ajtó van: három külső és négy belső vasajtó van." (Vö.: ECSEDI I., 1925. 100. 1.) 56 Deák I., 61. é. (1969. okt. 27.) 57 Rékási S., é. (1976. febr. 6. - magn. felv.) 58 Rékási S., 86. é. (1976. febr. 6. - magn. felv.); Fekete S., 72. é. (1976. febr. 22. - magn, felv.); Scheffer Mné, 94. é. (1976. febr. 22.) 59 Bodo F., 74. é. (1972. okt. 18.); Kiss P., 73. é. (1971. szept. 28.); Csontos S., 77. é. (1976. jún. 2. - magn. felv.)); BARNA G., 1979. 37. 1. 60 Csontos S., 77. é. (1976. jún. 2. - magn. felv.) BARNA G, 1979. 37. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom