Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Hoppál Mihály: A hiedelem, mint a cselekvés programja
gá?iyasszony nagynehezen elment. Tudja a keresztúton, így monták, hogy a boszorkányok ott szoktak találkozni a keresztúton. Hogy oszt igaz vót-e?! (Hogy lehetett megfigyelni? - a gyűjtő kérdése.) Vót itt, aki csinált ilyen Luca-széket - hogy osztán té?iyleg látott-e valamit, nem tudjuk. Azt mondták, hogy látott, hogy alig tudott tőlük szabadulni, mákot szórt, meg mindent. (A mákot miért kellett szórni? - a gyűjtő kérdése.) Hát hogy áztat nem győzte szenny i a boszorka, oszt így nem érte utói." (Varsány, Nógrád megye - saját gyűjtés.) Az adatgyűjtő szerint az elbeszéltek az 1940-es évek elején történtek. A kéregető cigányasszony egyfelől a vallásos hitre (pontosabban egyik kellékére, a rózsafüzérre), másfelől pedig a babonás hitre hivatkozott (a rontástól, a boszorkányoktól, táltosoktól való félelemre, akik a keresztúton szoktak találkozni). Tökéletesen érezhető még ebből a töredékes emlékeket egymáshoz illesztő elbeszélésből is, hogy a cigányasszony olyan asszociációs technikát választott, amely felidézte a hiedelmeket (pl. kígyó, béka, ill. a keresztút, mákszórás) - s ezáltal mintegy összefoglalta számunka a kérdéses hiedelem-kör elemeinek implikáció sorozatát. Lássunk egy másik történetet, hetven esztendős juhász elbeszélését, mert igen szemléletes jó példa arrra, hogyan is „működik" az ún. hiedelemrendszer. „Ez megint valóság, ezen én mentem keresztül. Gyüttem hazafelé itt a temető sáncba, sötétes is volt. A temetőben volt egy gyalogút - keresztül - arra szoktam járni. Hallottam, hogy a temetősáncban valami gyereksírás van. Odamegyek, megnézem . . . ahogy mentem a sáncba. . . figyelek . .. hát itten sír! A föld alatt lehetett hallani, hogy sír! Nézem gyufával, hát ott egy kis sírocska, de már bevót nőve gazzal. Tudja isten hány esztendős lehetett már! Én oszt megkereszteltem - így mondják: Megkeresztellek az Istennek (Ha lány vagy legyél Éva / Ha fiú, akkor legyél Ádám!) - Azóta nem is hallottam semmit, de az biztos, hogy gyereksírás volt. Régi öregektől hallottam, hogy azok a gyerekek, akik előbb születtek, s nem keresztelték meg, minden hét évben sírtak." (Varsány, Nógrád megye - /973. febr. ]ékkel István - saját gyűjtés.) Gondoljuk újra végig az események és a hiedelmek viszonyát. A történés időpontjában - az 1920-as években - a huszonegynéhány éves fiatalember megy át a temetőn. A temető kitüntetett hely a hiedelmek szerint - ott mindig történhet valami az emberrel, hiszen az a holtak „birodalma", a falutól elkülönített másik világ. Egy esetleges hallucináció, a megfeszített figyelem, vagy egyszerűen a fáradtság képzelődései megmozgatják a temetőhöz kapcsolható hiedelmek egy részét. Ezek közül két összefüggő asszociációs részrendszer a következő: 1. a kereszteletlen gyerekek hét évenként felsírtak, - 2. a kereszteletlen gyereket a temető árkába szokták eltemetni. Ha tehát a hallucináció sírás, akkor ez csak kereszteletlen gyerek lehet, akkor pedig ilyenkor kötelező a következő cselekvést elvégezni: megkeresztelni a kicsit, méghozzá a meghatározott szöveg elmondásával! Mint az elbeszélésből kitűnt, az akkor még fiatal juhászbojtár nemcsak ismerte a hiedelemrendszernek ezt a rész-rendszerét, hanem elismerte az elemek által implikált szokás-cselekvések kötelező végrehajtásának parancsát is. A hiedelemrendszer - egy nyelvészeti analógiát használva - mint a helyes hiedelem-mondatok létrehozásának, generálásának szabálya működött, mint valamiféle mély struktúra, amely a felszíni szerkezet érzékelhető jelsorozatait létrehozza. A fenti esetben ez egy konkrét cselekvés volt, a keresztelés.
