Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Méry Margit: A tánc egy mátyusföldi közösség életében

utasította, akkor a legény a Rákóczi indulót húzatta, az ajtóig táncolt vele, ott azután kilökte. Ilyenkor a lánynak haza kellett mennie. Ez szégyent jelentett számára. Ezért nagyon ritkán fordult elő, inkább elmentek a lányok rosszabb táncosokkal is táncolni. Éjfél felé az egyre fokozódó hangulat a legény virtus megmutatása, egymás meglökése, egymás szeretőjének elhívása a legtöbbször verekedéssé fajult. A helyi felfogás szerint nem sikerült az a bál jól, ahol nem volt verekedés. A legényeknek ugyancsak ki kellett tenni magukért, mert ha valakit jól megvertek, ezért még a szülők is megrótták érte. A bálok menetében változás egészen a 40-es évekig alig történt, azonban a tánctípusokban korán bekövetkezett a változás. Már az 1910-es évek elején, valószínű, hogy a zenészek közvetítésével, eljutott a faluba a polka és a reszketős. A legrövidebb idő alatt elterjedtek és a táncrend változását idézték elő. Ebben az időben jött divatba a lassú csárdás, az ún. kettes vagy kettős is, majd a tánciskola megjelenésével a magyar kettős, wansztepp (onesztepp) stb. A táncok régi, egyszerű és kötött rendje, amely a férfi szólótáncával kezdődött, és a frissel fejeződött be, új táncokkal bővült és fokozatosan fellazult. Annyi törvényszerűség azonban megfigyelhető, hogy az új táncokra általában mindig csak a hagyományos táncok eljárása után került sor. A táncrend, táncciklus, vagyis a szünettől szünetig terjedő táncperiódus utolsó befejező tánca még jó ideig a friss csárdás maradt. A tánciskola megjelenése után nemcsak új táncokkal, de új táncillemmel is gazdagodott a bálok lefolyása. A bál menetében csupán annyi változás történt, hogy kb. a 40-es évektől kezdve nem délután, hanem este 7-8 óra körül kezdték a bálokat, kivéve a még mindig három napig tartó farsangi mulatságot, amelyet továbbra is délután kezdtek. Az ötvenes évektől a báli alkalmak száma jóval kevesebb lett, a nagy ünnepeken kívül (farsang, búcsú, húsvét) ritkán rendeztek bálokat, helyettük egyre gyakoribbak lettek a teadélutánok, zártkörű mulatságok, amelyek sem rendezésükben, sem hangulatukban nem hasonlíthatók a régi hagyományos bálokhoz. Egyéb táncalkalmak Ahogy a közösség által megszabott törvények előírják, hogy mikor szabad táncolni, úgy megszabják azt is, hogy mikor nem szabad. így a táncalkalmak elrendeződése a leghatározottabban követte a tilalmi időket. Elképzelhetetlen volt pl. adventben vagy nagyböjtben bált vagy lakodalmat rendezni. Ezt a nagyböjti tánctilalmat használták fel a tardoskeddi fiatalok a tavaszi játékokra. A nagyböjt megkezdésétől naponta este kb. 6 órától 10 óráig fiúk, lányok egy-egy utcában a saját megszokott helyükön saját éneklésükre szinaláztak. Természetesen szigorú különbséget tettek a nappali játszás és a tánc között. A szinalázást nem tartották táncolásnak, tánc csak az volt, ahol zene is volt. A szinalázásban az ének hangjaira a lányok és legények kört alakítva táncoló lépésekkel mozogtak. A kör közepén állók a dallam egy részénél párt váltottak. Táncra a jeles napok, nagyobb ünnepek és a munkához vagy befejezéséhez kapcsolódó ünnepek, továbbá a családi élet ünnepei adtak alkalmat. Nagyobb eltérést a szokásos táncmulatságtól csak a lakodalom mutat, melyben a táncnak nemcsak mulatsági, hanem bizonyos szertartásszerű funkciója is van. Egyes munkaalkalmak, mint a fonó, kukoricafosztás, aratás, disznótorok kitűnő alkalmat kínáltak a tánchoz. Egy-egy ilyen alkalom nagy eseményszámba ment a falu életében. Etlértek a bálok, tehát az igazi táncmulatság rendjétől. Itt a tánc csupán alárendelt szerepet kapott. A naptári időhöz kötött alkalmak közül az év első nagyobb szabású táncos eseménye az újévi bál volt.