Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Voigt Vilmos: A folklorisztika egykor és most

elszórtabbak. A Gazdasági-filozófiai kéziratok, a Német ideológia, a Tőke egyes részein kívül a legfontosabb ilyen forrás a Grundrisse nyersfogalmazványa, amelyből magyarul külön kiadásban jelentek meg A tőkés termelés előtti tulajdonformák összefoglaló címet viselő részletek. Kevésbé közismertek, de hasonlóan lényeges források MARX-nak az emberiség történeti fázisairól alkotott véleménye megismeréséhez a Morgan-kijegyzetelés anyaga, az i88i-es Zaszulics-levél első fogalmazványai és más szövegek. Az itt felmerülő társadalomtörténeti periodizációs problémák (mit értsünk őskommunizmuson, miben egyenlő egymással minden a kapitalizmust megelőző társadalmi formáció, milyen lesz a jövő társadalma) azért rendkívül lényegesek a folklorisztika számára, mivel az egyes eltérő korszakok eltérő műveltségét eltérő módon és különböző tudományos munkamegosztással kell kutatni. E téma bővebb tárgyalása nagyobb teret igényelne, ezért most csak annyit tennék még hozzá a fentiekhez, hogy egy korszerű, sokoldalú marxista folklorisztika kialakulásának késéséhez az is nagymértékben hozzájárult, hogy éppen e fenti problémák csupán nemrég vetődtek fel, és hogy e marxi-engelsi örökségnek egész egyszerűen hiányzott szövegfilológiai gondozása is. (Mindmáig sem készült el például egy olyan gyűjtemény, amelyben a marxizmus klasszikusainak a néprajzra és folklórra közvetlenül vonatkozó megjegyzéseit legalább megközelítő teljességgel egybegyűjtve olvashatnánk.) A MARX utáni marxisták közül az őstársadalom és ősművészet kérdéseivel sokat foglalkozott LAFARGUE, majd PLEHANOV. PLEHANOV esztétikáját újabban jobban ismerjük már, LAFARGUE nézeteit azonban csak a szovjet folklorisztika dolgozta fel a maga számára - meglehetősen heves nézeteltérések kíséretében. LENIN folklorisztikai megjegyzéseit, valamint GORKIJ-nak a folklórról alkotott, rendkívül nagyrabecsülő véleményét általában idézik és ismerik a mai marxista folklór kézikönyvek. Megjegyezhetjük azonban azt, hogy mind a lenini pártosságkoncepció, mind pedig a két kultúra meglétére vonatkozó megjegyzések olykor egymástól lényegesen eltérő interpretációkra kerültek. GORKIJ véleményét pedig sok esetben egyoldalúnak, vagy legalábbis majdnem biztosan félreérthetőnek tarthatjuk. Mindehhez társult a szovjet folklorisztikában az a tény is, hogy mind a forradalomelőtti orosz kutatási irányokkal, mind a forradalom utáni első korszak szovjet folklorisztikájával szakítottak a harmincas években. Egy időre szinte tilos lett az önálló folklór esztétika, a nemzetközi, összehasonlító folklorisztika, valamint egyes folklór jelenségek (ünnepek, legendák, egyházi énekek, sőt a balladák, hiedelemtörténetek, népi ponyvanyomtatványok) törvényszerűségeinek kutatása. A szovjet folklorisztikában a harmincas évektől majd három évtizedig az egyéniségkutatás iskolája jutott uralomra, amelyet a szovjet korszak folklórjának kritikátlan elemzése egészített ki. Ez a korszak és ez a kutatási irányzat maradandóan mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: nem alkotta meg napjaink új folklorisztikáját; sem az ezt a példát követő kelet-európai országok folklór kutatásai nem szárnyalták túl mindenben korábbi tudományos eredményeik színvonalát. 1958-ban volt a leningrádi folklorisztikai konferencia, amelyen „rehabilitálták" a folklórelméletet, folklóresztétikát, az összehasonlító kutatást, és megfogalmazták a már régóta esedékes orosz folklór szövegpublikációk, a folklór textológia kérdéseinek megoldását. A következő évben, a moszkvai szlavista-kongresszuson már régi fényében csillogott ZSIRMUNSZKIJ és BOGATIRJOV összehasonlító módszere, történeti-tipológai szüzsévizsgálata, komparativista stilisztikája. Az időközben felnövekedett, sőt mára már meg is öregedett újabb kutatónemzedék (köztük a teoretikus GUSZEV, az orosz történeti folklórral fogllakozó PUTYILOV, az összehasonlító epikakutató MELETYINSZKIJ, valamint CSISZTOV, ANYIKIN és mások; továbbá a nem orosz kutatók egész sokasága, főként a Kaukázus és a Baltikum folklór intézeteiben,