Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Voigt Vilmos: A folklorisztika egykor és most
rázatból. A német folklorisztikában még két irányzat szállt szembe következetesen a földrajzi-történeti iskolával. A sokoldalú érdeklődéssel megáldott Will-Erich PEUCKERT különösen Deutsches Volkstum in Märchen und Sage, Schwank und iletőleg nem olyan mértékben enyhe, hogy az a törvény elvi, kirívó sérelRätsel című könyvében hangsúlyozta kifogásait. Véleménye szerint az egyes típusok és motívumok nyomon követésénél sokkal lényegesebb feladat egy-egy nemzeti hagyomány egészének ismerete, jellemző vonásainak felkutatása. (PEUCKERT egyébként bizonyos mértékig társadalmi kategóriákat is figyelembe vesz, és többek között elsőként foglalkozik ilyen szempontból a német proletariátus néprajzával.) Kortársa, az irodalomtörténész Julius SCHWIETERING programadó tanulmányaiban és tanítványaival íratott disszertációk sorozatában alakítja ki a maga ellenjavaslatát. A folklórt ténylegesen hagyományozó közösségeket kell kutatni, szociológiai és individuálpszichológiai tényezők figyelembevételével. Az egyéniség- és elbeszélőközösség-kutatás ma is évenként meghozza a maga monográfiáit, mindazáltal azt sem állíthatjuk, hogy ez a megoldás adna választ a folklorisztika minden problémájára. A finn iskolával szemben álló nézetek közül az említettek csupán egy másik alternatívát ajánlottak, de egyikük sem alkalmas arra, hogy egy egész világ folklorisztikáját rá építhessük. Nézzük meg ezután azt, milyen a folklorisztikán kívüli elgondolások jöhetnének számításba egy új folklór-kutatás céljaira. Ezek közül időben leghamarabb az irodalomtudomány úgynevezett formalista ága jelentkezett. Mind az orosz, mind a cseh formalizmus már foglalkozott folklór szövegek elemzésével, és később főként az amerikai ,,új kritika" képviselői érdeklődtek e terület iránt. A legutóbbi években tovább szélesedett az ilyen irányú kutatás, és napjainkra már több olyan munka is a kezünkben van, amelyek strukturalista elvek alapján elemzik a folklór egyes kérdéseit. E kísérletek közül a legtöbb valóban új összefüggésekre világított rá, azonban az egyes munkák szerzői között ritka az összhang. PROPP, aki 1928-ban elsőnek publikálta A mese morfológiája című művében a folklorisztikai struktúraelemzés egy maradandó példáját, később nem folytatta módszerét, és a társadalmi-történeti analízisre tért át. Módszerétől határozottan megkülönbözteti a magáét a francia LÉVI-STRAUSS (La Structure et la forme, réflexions sur un ouvrage de Vladimir Propp), akinek antropógiai strukturalizmusát (amelyet legjobban Anthropologie structurale című tanulmányköteteiből ismerhetünk meg) veszi alapul KÖNGÄS és MARANDA a maguk rendszerében (Structural Models in Folklore), amelyet viszont a nevetségessé tételig kritizál az ugyancsak strukturalista DUNDES, akinek disszertációját (The Morphology of North American Indian Folktales) viszont nem fogadták el amerikai kollégái, akik viszont maguk is a strukturalista folklór elemzés hívei, amelyet és így tovább. A formalista, strukturalista folklorisztika helyesen jött rá arra, hogy a folklór művészi formája, szerkezetszerű összetevői önállóan is elemezhetők. Azt azonban ritkán hangsúlyozzák e nézet hívei, hogy ez esetben csupán a kutatás autonómiájáról lehet szó. Maguk az egyes szerkezetbeli, formai sajátosságok nem önállóak, mindig egész művekben jelennek meg, amelyek ismét egy társadalom egészének a fejlődéséhez igazodnak. Egy helyesen felfogott strukturalista folklorisztika nem kiküszöböli, nem is helyettesíti a társadalomtörténeti folklorisztikát, hanem annak egyes kérdéseit oldja meg, a maga lehetőleg minél precízebb és minél inkább általános érvényű metódusaival. Ujabban egyre többen ismerik fel azt a tényt, hogy a különböző társadalomtörténeti korszakok különféle vizsgálati módszereket követelnek. Másként kell kutatni egy primitív társadalom kultúráját, másként a feudalizmus vagy kapitalizmus hagyományos folklórját, ismét másként napjaink világméretű tömegkultúráját. Ûjab-