Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
F. Kail Katalin: Az árvai gyolcsosok miskolci letelepedéséről és életéről
tet mutatósán, gyakorlott kereskedőre valló módon helyezték el a polcokon, hogy a vevő figyelmét azonnal felkeltse. Egy-egy országos vásárra egy szekéren 4-5000 méter vászonárut is elszállítottak. Szükséges volt ezért az áru szakszerű elhelyezése, hogy ez a nagy mennyiségű áru egy 24 m 2 területű sátortérben úgy legyen a tárolási polcokon elhelyezve, hogy az mindenkor kéznél legyen és hogy a vevő a teljes árukészlet mintázatát, színét láthassa. A 4-5000 méternyi árukészlet végek szerinti göngyölegben lett kirakva. Egy vég fehér vászon gyolcsáru 30-35 méter volt. Az áruk hátterét a szekéroldal képezte gyékénnyel letakarva, a sátortéren belül. A nagy (hátsó) kerék küllői között kidugott két vízszintes rúdra volt polcként ráhelyezve egy szál 30-as deszka. Erre került vízszintesen egymás fölé rakva az áru egy része, míg függőlegesen, e sor mögött álló helyzetben a többi áru, főleg kanavász, melyből csupán 10-15 cm v °lt látható. A vevők az első, fekvő sort teljes vég szélességben szemlélhették. A gyolcsosok, ismerve egy-egy vidék vásárlóinak igényét, a kereslet szerint helyezték el áruikat úgy, hogy azok könnyen hozzáférhetők és jól láthatók legyenek. Mezőkövesd, Mezőkeresztes, Füzesabony, Eger vidékének katolikus lakossága a virágos, rózsás, színes árukat vásárolta, míg a Tisza, Sajó, Boldva és a Hernád- vidéki vásárokon az egyszínű, fekete, fehér, kék árukat vette szívesen a jobbára református vallásfelekezetű földmíves lakosság. A gyolcsosok kezdetben a takácsok készítette vászonárukat, majd később gyári fehér vászonárukat vittek a vásárokra. Fokozatosan lett változatosabb az árukészlet a textilipar fejlődésével, s e fejlődéssel párhuzamosan mind több, változatosabb színű, mintázatú és minőségű áru jelent meg a gyolcsosok sátrában. Ezek az áruk az alábbiak szerint csoportosíthatók: I. Fehér vászonáru (gyolcs) : Kanavász (ágynemű), liliom vászon (vékonyszálú), rumburger vászon (vastagabb szálú), damaszt (ágynemű, asztalnemű), lepedővászon, príma molinó, zefír (ingre, blúzra). II. Nyomott, festett áruk, nyári áruk: Karton (korra való tekintet nélkül vásárolták), szatén (idősebb asszonyok ünnepi öltözetéhez), voál (puha anyag, korra való tekintet nélkül vásárolták), fiókon (selyem keverék, könnyű nyári anyag). A gyolcsosok vásározó helyei ló vásárok voltak: Miskolc, Sajószentpéter, Edelény, Szendrő, Tiszatarján, Tiszaluc, Ónod, Eger, Füzesabony, Ózd. Gyenge vásárok voltak: Bélapátfalva, Rudabánya, Tornaszentandrás, Gesztely, Szerencs, Mezőcsát, Gelej. A gyolcs és egyéb vásári áruk jegyzéke