Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

F. Kail Katalin: Az árvai gyolcsosok miskolci letelepedéséről és életéről

Kékfestő anyag: Sima kék, surcnak való anyag, festett sure vászon, hétköznapi viseletre, habos, fényes, ünnepi viseletre, molinó kékfestő alapanyag, női mintás ruhaanyag. III. Téli áru (őszi és tavaszi viseletre is) : Flanell (ruhára való), barhend (szoknyára - fiataloknak színes, nagykockás, időseknek pettyes, csíkos, aprókockás), tenisz (alsóneműre), bársony (ünnepi öltözetre). Sátorhelyek vásárok alkalmával Miskolcon Miskolcon szerdán és pénteken volt a heti piac. Ez alkalommal csak a 15 nr alapterületű kis sátrat állította fel a Sznagyik család. Ha saját fogattal fuvarozást végeztek, vagy a nagy sátorral valamelyik országos vásáron voltak, úgy idegen fuvarossal vitték ki a sátorfelszerelést az Újvárosi utcai (a későbbi Szentpáli utca) felállítási helyre. Az első sátor, mint helybeli gyolcsosé, a Sznagyikoké volt. Mellettük, nagy vásárok alkalmával a Putnokon lakó Matkulcsik gyolcsos család sátra állt, akik anyai ágon rokonságban voltak a Sznagyik családdal. A sátorsor az utca baloldalán volt, kb. az utcarész közepe táján. A gyolcsosok sátorsora elnyúlt a Pece patak partjáig. Az utca másik oldalán volt, a gyolcsosokkal üzleti kapcsolatban álló Strausz kékfestő műhelye. Innen kapták a kék nyomott árut eladási célra a gyolcsosok. Az Újvárosi utcában a 20-as évek közepétől a sátorozást a városi hatóság nem engedélyezte, így a továbbiakban a gyolcsosok sátraikat a Búza téren állították fel. Kapcsolattartás és társadalmi élet A szétrajzott gyolcsos családok a megye területén igyekeztek olyan helységekben letelepedni, amelyek heti, hónapos és országos vásárok megtartására voltak jogosultak. Ezek a helyek többségükben járási székhelyek, vagy egykori városi rangjukat vesztett, de vásártartási joggal felruházott községek voltak. Miskolcon, ahol a Sznagyik család telepedett le, a hetivásárok is biztosítottak kezdetben olyan forgalmat, hogy a vásárra érkező nagyszámú vevőnek a helybeli gyolcsos el tudta adni áruját. Később a közeli Szikszó, majd Mezőkövesd gyolcsosai is fel-feljöttek áruikkal a hetivásárokra, így szükségessé vált, hogy a hetivásárokon kívül mind gyakrabban keresse fel a helybeli gyolcsos a távolabbi vidékek hónapos és országos vásárait is. A miskolci, szikszói, szendrői és putnoki vásárokon szívesen keresték fel a gyolcsosok sátrait a környék falvainak szlovák nyelvű vevői. De maguk a gyolcsosok is tartották a kapcsolatot e vidék szlovák nyelvű lakosságával. Alkalmazottjaikat, a kocsisokat, a betanított segédeket Szirmabesenyőből és Mucsonyból fogadták fel, miután az országhatár változása következtében már nem volt módjukban egykori szülőföldjükről, Námesztóból, Vavrecskából alkalmazottakat felfogadni. A búcsúk, házasságkötések voltak a jó kapcsolatok további fenntartásának éltető forrásai. Egykét családdal való jó barátságnak üzleti kihatásai is voltak, a sátornál megjelenő asszonyok dicsérő hangon szóltak egy-egy baráti gyolcsos áruiról. A gyolcsosok a testvéri környezetben, a vidék magyar lakosságának rokonszenvét elnyerve, végleges otthonra találtak a megyében. Úgy gondolom, fenti adataink tanulságosan egészítik ki a szlovák gyolcsosok életéről és kereskedéséről szóló eddigi közleményeket. (A szlovák vándor kereskedőkről további irodalommal 1. GUNDA Béla: Az orosz vengerec ,házaló kereskedő' jelentésének néprajzi vonatkozásai. Ethn., LXV. 1954. 78-86.)