Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bencsik János: Adatok a délborsodi falvakból a paraszti árutermelés és piacozás ismeretéhez

Voltak felkapott házak, ahol szívesen segítettek rajtuk. A piacozók kisebb áruajándékkal viszonozták szívességüket. Arra azonban ritkán akadt példa, hogy mással (pl. helyi kofával) adatták el a kimaradt portékájukat. Ha ilyen megoldáshoz folyamodtak, akkor is lemérték azt, s pénzül számolt el az illető. Az idegen aszszony nem pénzzel, hanem valami mással (ritka vagy kelendő áruval) viszonozta ezt a segítséget. Ezzel akartak kedveskedni. Az árut hagyományos módon és hiteles mértékkel egyaránt mérték a piacokon. Literre adták a tejet, a tejfölt, az olajat, kilóra (2 tányéros súlymérleg segítségével) a gyümölcsöt, vajat, krumplit, szalonnát. De „mérték nélküli" findzsával, bögrével adták-vették a szilvalekvárt, a kásaféléket, gyűszűvel, kanállal az apróbb és értékesebb magvakat, csomózták a túrót, a zöldségfélét. Akadt, aki szemre adott-vett. Általában szokásos volt a ráadás, i-z darab alma, körte, pár szem szilva; mindig bőven mérték. „Azzal se több, se kevesebb!" „Az anyám mindig bőven mérte, ezért mindenki odajött a piacon, ahol ő mért. Míg az övéből tartott, azt vették."

00 Az ároktöviekről mondják, hogy azok szívesen kínálták az árut. Értettek a nép nyelvén. Hívták a vevőt: „Nézze, kóstolja meg!"

61 Sem a durvától, a nyerstől, sem a piszkostól nem vásároltak szívesen. A csegei módosabb árusokra jellemző volt, hogy ha egy gyermek 50 fillérrel odament hozzájuk, azt válaszolták: „Nem tudok én azért semmit sem adni!" Ezért haragudnak is az ároktöviekre: „Mink nem megyünk oda soha, ők minek jönnek ide, Csegére!" Aki szép árut hozott a piacra, azzal megállapodtak, hogy a következő alkalommal ebből ennyit vagy annyit hozzon neki. Az árát is megszabták. Nem egyszer a tanyasiak rendelték meg az árut. A csegeiek meg a szépkörtét kedvelték.

62 Előfordult, hogy kimentek a gyümölcsért az „Irigylibe" is. Természetesen ilyenkor olcsóbban kapták meg a kiválasztott terméket. Az adásvételnek a piacon is voltak hagyományos szokásai. így nem engedték el az első vevőt. Annak olcsóbban adták: „No, te vagy az első vevőm, neked olcsóbban adom!" Maga a vevő is követelhette, hogy nekem olcsóbban adja, mert én vagyok az első vevője! Közben persze a vevők figyelték, hogy kinek milyen áron adták, mérték a portékát. Egyébként is alkudozás járta. Voltak, akik addig alkudoztak, kóstolgatták a gyümölcsöt, míg végigértek a soron, még sem vásároltak semmit. Ha jó vásárjuk volt, azt mondották, hogy „ez jó fogás volt", vagy „a píz annyát megfogtam"! Az első pénzt megköpködték: „Apja, anyja idegyüjjön!" Nem igen mondották el, hogy jó vásárja volt-e valakinek. Ha kérdezték felőle, így válaszolt: „Hát eladtam mindent!"

63 Ha olcsón kényszerültek eladni valamit, akkor potomáron adtak túl rajta, vagy elkótyavetyélték a portékát. A vevők is végignézték a piacot, hogy mit hoztak az eladók. Olyan szokásuk volt, - mondják, hogy ahol az egyik méretett valamit, akkor odament a másik is. Nyáron, mezei munkák idején persze ők is igyekeztek korán bevásárolni, s elkelt, ami kelendő volt a piacon. Mindig azt keresték, ami nem volt az eladóknál. Ha aztán valakinél olyasmit találtak, akkor azt nem hagyták, míg el nem kelt az utolsó szemig. Kihasználták a piacozók azt a lehetőséget, amit a szomszédos, rendszerint nagyobb település kínált. így ároktöviek ruhát, cipőt vásároltak Tiszacsegén, sőt ma innen hordják a friss kenyeret is. Ha valami olcsó portékát (pl. hízott kacsát) találtak, akkor azt is megvásárolták. A dorogmaiak már kevésbé használták fel az 60 Zeleiné. 6

1 Elekné. 62 Vágásiné. 63 Kiss E.