Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bencsik János: Adatok a délborsodi falvakból a paraszti árutermelés és piacozás ismeretéhez

rcl a hátukon. A menyecskék sem öltöztek színes ruhákba. Különösen hathattak a piacra igyekezők; egyszerűeknek, szomorú sorsúaknak, sorsukba belenyugvóaknak.

30 Szegényebbek, gazdagabbak vegyesen jártak piacozni. Mindenki rá volt utalva arra, hogy a szomszédos (túlatiszai) falvakban értékesítse áruját. Másutt nem talált vevőkre. Olyan vélemény is elhangzott, hogy „gazdagabb is elment a piacra, tán még jobban, mint a szegény".

31 „Palkonyáról jól öltözött, jól álló (módos) parasztasszonyok jártak át Polgárra. Ha nem lett volna nekik, nem tudtak volna mivel átaljönni."

32 Akadtak özvegyasszonyok, kiknek megélhetést jelentett a piacozás, különösen ezt hozta rájuk az I. és a II. világháború. „Szegények, sokszor majd megszakadtak a cipekedésbe, Egyeket pl. ők látták el sok mindennel. Még a legutolsó öregasszony is olyan batut hozott, hogy majd megszakadt bele. Térdig érő sárban."

33 A gazdagabb a piacon is drágábban adott mindent. Zsugoribbak voltak. „A szegény a szegénnyel érzett, hát olcsóbban is odaadta az árut annak, aki rászorult." Az elesettet, a rászorultat úgy is segítették falubelijei, hogy valaki elvállalta néhány kilogramos pakját, átvitte a piacra. Legyen annak is pénze. Az asszonyoknak (feleségeknek) kellett kiárulni az aprójószágból, gyümölcsből s más veteményből a „háziszükségre valót, egy-egy font só, paprik,a liter ecet, a kevés cukor árát. Vettek akkor, bizony egy fertály (25 dkg) cukrot is a boltban*.

34 A nagyobb összegű bevételhez (nagy állatok, búza ára) nem nyúlhattak, mert abból fedezték a tekintélyesebb kiadásokat (felső ruhát, igás állatot vagy újabb darab földet vásároltak belőle). Nem igen tellett (vagy elvből, vagy szükségből) ajándékra az otthon maradt gyerekek számára. Örültek azok, ha 2-3 szem cukorkát kaptak. Ha kellett a pénz a háznál, akkor már mentek is a piacra, ha jó, ha rossz idő volt, egyaránt. Onnan csináltak egy kis pénzt. „Abbul garasoltak a dorogmaiak. Nem féltek (semmitől), fajin asszonyok voltak. Ladikba szálltak, mentek a nagy vízen. Erre kormányoztak, arra kormányoztak."

35 Egész évben jártak piacozni az asszonyok. Mentek tavasztól őszig, télen, nyáron. Esőben, hidegben is elindultak. Amikor befagyott a Tisza vize, a jégen keltek át. A révészek „hizlalták" a jeget, majd törekkel (pelyva) szórták le, hogy ne csúszszon. Semmi sem akadályozta őket, még az sem - vélekedtek -, ha kiáradt a folyó. Ilyenkor „tőtístől-tőtísig' 'mentek a ladikkal. Ritkán szóltak be egymásnak az asszonyok, ha mentek a piacra. Jobbára a révben találkoztak. Ott úgy is össze kellett várniuk egymást, legyenek egy csónakra vagy ladikra elegendően. Nem egyszer a 15-20 személyes nagy ladikban keltek át a Tiszán, aztán ki hogyan bírta a batuját, igyekeztek a piacra. Siettek, hogy „az elejit megfogják a piacnak"! „Útközben elhagytuk egymást. Aki jobban bírta a pakot, az előbb ért a piacra. Kinek milyen batuja volt. A nehézzel lassabban haladtak. Meg rossz volt az út is."

36 Néhányan persze együtt tartottak, ne legyenek egyedül, ne menjenek magukban. Akiről már látták, hogy hamarabb beérkezik a faluba, azt megkérték, hogy fogjon számukra is helyet. Útközben nemigen pihentek, esetleg az idősebbek. Néhány percre a batujukat odatámasztották egy-egy fához, vagy nekitámaszkodtak egy-egy hídkarjához. A révnél, átkelés közben úgy is tar30 Kátai Mihály festőművész, Eger (1906). Mint festőművész járt többször Polgáron, akkor tette e megfigyelést, az 1920-as évek végén. 31 Antal F. 32 Lovász Jánosné, 11.01. Polgár. 33 Antal F né. 34 Kiss E. 35 Antal F. 36 Zsólyominé.