Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bencsik János: Adatok a délborsodi falvakból a paraszti árutermelés és piacozás ismeretéhez

tott mindenki egy kevés pihenőt. A fiatalabbak persze „útközben nem pihentek, úgy jöttek mint a lóhátas. Amék gyorsabban tudott menni, az ment, hogy hamarabb érjen a piacra. De hazafelé is siettek, mert a dolog otthon is várta őket. Aki korán eladta a portékáját, az alkalmas piacra számítva, fordult még egyet Ároktőről."

37 Egymásnak alig segítettek, bár ki-kicserélték egymás pakját. „Adjad mán, hátha az enyém könnyebb!"

18 Olyan öregassozny is akadt, aki nagy batut kötött, hát ezen is segíteniük kellett; Jobbára azonban az ismerősök segítettek így egymáson. A dorogmai révben hidas is, csónak is járt. Ha sokan voltak az átkelni szándékozók, akkor a hidassal mentek át a Tiszán. Az ároktövieknek volt saját „gazdasági" révjük, ahol komenciós ríviszek dolgoztak. Ott „ingyen" átkelhettek, mégis inkább a csegei közúti révben utaztak. Saját révjükből jövet át kellett „mászniuk" a Holt-Tisza beömlésén, a Miskafok szakadékos, olykor vízzel telt medrén, amely gyakran bizonytalanná tette útjukat. A csegei révben biztonságosabb volt. Megfizették a ríbírónak a ripizt, de azon felül a révészeknek, akik a ladikot hajtották, még külön díjat is adtak; egy pár fillért vagy gyümölcsöt.

39 Ismerték is azok az ároktövi asszonyokat, ki milyen adakozó volt. A jobb szívűeket megvárták a ladikkal, másokra azonban nem várakoztak, ott hagyták. Tiszapalkonyán két rév volt, a csónakrí vagy gyalogrí, meg a hidasrí. Az előbbit a gyalogosok, az utóbbit a szekeresek és az állatokat hajtók vették igénybe. Itt is komenciós révészek dolgoztak. Minden háztól 4 liter búza vagy rozs járt nekik évente a rév használatáért.

40 A révészek korán keltek, hiszen nyáron a mezei munkásokat is ők szállították át. Piaci napokon meg az asszonyok voltak tömegesen. Különösen egy-egy országos vásár reggelén akadt sok dolguk. De karácsony és húsvét körül is szaporodtak az utasok. A nyári, őszi nagy munkák idején megcsappant a piacozó asszonyok száma is. Ha korán akart valaki a piacra érkezni, előre megbeszélte a révészekkel, mikorra jöjjenek ki. Persze ezért valami kevés különdíj járt. Egyik faluból a másikba ismert gyalog- és szekérutak vezettek. Ezek többnyire földutak még néhány évtizede is, esős időben sárosak, ragadósak. Tiszacsegén sokáig a Hosszúgátat használták az ároktöviek, később a zátonyi gyepen vágtak át.

41 A Tisza szabályozása előtt „gátak" kötötték össze a falvakat, ezeken közlekedtek gyalogosok, szekeresek.

42 A piaci napot megelőző délutánon összeállították a pakot.

43 Csak a jóemberek (szomszédok, barátok) szóllították meg egymást: „Jössz-e Csegére holnap?" „Megyek! Mikor indulsz?" „Ekkor. . . meg ekkor!" „No, akkor találkozunk a ríben!" Arra is sor került, hogy megkérdezték egymástól, hogy „te mit viszel a piacra"? „Ezt vagy azt viszek", volt a válasza. „Akkor én meg ezt viszek, vagy akkor én azt nem viszem, mást viszek."

44 Palkonyai adatközlőim szerint „mindenki magának vitte az árut, sőt el is titkolták egymás elől, mit visznek, nehogy a másik is azt vigyen. Mert így biztosabb volt abban, hogy elkel az ő áruja".

45 Mindenki bízott a 37 Zeleiné. 38 Vágásiné. felszabadításig, in. KLTE. Magyar Történeti Tanulmányok III. Debrecen, 1970. 55. 39 BENCSIK János: Egy jobbágyközség gazdasági, társadalmi élete az úrbérrendezéstől a jobbágy40 JÖH E. 41 PAPP József im. 15. 42 A „gát" szavunknak egy töltés jelentése is élt és él ma is a népnyelvben. (Pl. Kara János gátja, ti. közlekedő útja). 43 Általános adat. 44 Zeleiné. 45 Kiss E.