Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Dobrossy István – Fügedi Márta: A kendermunkákhoz kapcsolódó árucsere Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A csepü és a szösz értékesítéséről a Bodrogközből vannak adataink. Főleg Tiszakarádról és Karcsáról vették ezt a zempléni, hegyközi asszonyok, cserébe aszalt gyümölcsöt kínálva. 3. Vászon- és késztermék-kereskedelem Az előzőekkel szemben a vászon értékesítésének sajátos területi rendszerben, viszonylag nagy vonzáskörzetű, mindenütt ismert helyei alakultak ki a nagyobb városokban, kereskedelmi központokban. Ilyen helynek említik Hevesben Egert, Abaújban Kassát, Borsodban Miskolcot, Zemplénben Sárospatakot és Sátoraljaújhelyt. A felesleges árut ide szállították, ide jöttek érte, tehát ezeken a helyeken történt a kínálat-kereslet lebonyolítása. Erre részletesebben nem is térünk ki, hiszen a vásári irányok annyira egyértelműen kötődnek ezekhez a településekhez. Sokkal fontosabb viszont arról a társadalmi rétegről szólni, amely a vászon kereskedelméhez kapcsolódott. A paraszti vászonkereskedők, vagy vászonkofák egyik fő bázisa Mezőkövesd volt. Felkeresték a bükki falvakat, a Hernád és a Sajó vidékét, vásároltak vásznat Szikszón, Bükkzsércen, Terpesen, Sirokkón, Mátraderecskén, a borsodi, hevesi, zempléni és nógrádi településeken is. Ugyanakkor rendszeres vásárlóként jelentkeztek a nagy vásáros helyeken. A kereskedelem részben gyalog batyuzással, részben vonaton, ládás vasúti szállítással bonyolódott. Úgy tartják, hogy közismert cifrasága miatt a kövesdi nagy vászonigényű nép, de nem terem megfelelő mennyiségű kenderük, s ezért igyekeznek azt más falvakból, piacokról, vásárokról közvetítők révén beszerezni. A közhiedelemmel szemben, az adatok hosszú sorából idézünk egy kövesdi volt summásasszonyt: „Olyat mi is csináltunk, hogy méteres áruval eljártunk Miskolc felé, ott vásznat vettünk, itt meg eladtuk a kofának. Ha volt négy-öt vég felesleges vászon, azért már jött a kofa. Nagyon jól szervezett hálózat volt ez. Még mindig van olyan, aki foglalkozik vele. Főleg a bükki területekről, elsősorban Tardonáról hoznak vásznat." A felvásárolt vászon tehát nem Mezőkövesden került teljes mennyiségben felhasználásra, a vászonkereskedők továbbszállították azt. A mezőkövesdi vászonkofák életmódját tehát nem elsősorban a saját igény kielégítése, hanem a helyi munkalehetőség híján az ilyenfajta jövedelemszerzési lehetőség alakította ki.

21 Legjobb fel vevőterületük a Jászság volt. Leggyakrabban Jászalsószentgyörgyre, Jászberénybe, Jászdózsára, Jászladányba, Jásztelekre jártak. A vászon árán elsősorban élelmiszert vásároltak, azzal mentek haza. A megmaradt készpénznek számos befektetési lehetősége volt, így többek között a nagyon drága cifra viselet. A felvásárlás egyik fő helyének említik a kövesdi vászonkereskedők Tardonát. 1972-es gyűjtéseink erre a következőképpen utalnak: „A háború előtt annyi kendert termesztettünk a faluban, meg annyi vásznat szőttünk, hogy ha eladó föld volt valahol, azt mondta a gazda: asszony, nézz be a ládába, megvehetnénk-e ezt, meg ezt a földet, vagy akármi mást. És ha az asszony úgy látta, hogy minden rendben van, összeszedték a vég vásznakat, s elvitték Miskolcra. Ott lehetett azt a legjobban eladni. Az árán meg lehetett venni a földet. Soknak a faluban még építkezésre is a vászon eladásából futotta."

22 A tardonai kenderfeldolgozás szinte napjainkig megőrzött jelentőségére utal az is, hogy: „Még ezelőtt öt-hat évvel olyan 21 DOBROSSY I., 1973/a. 105-109. 22 DOBROSSY I., 1972. 148-153-