Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

T. Bereczki Ibolya: A hal szerepe a tiszazugi falvak életében

nak a lakosok, s ebből élősködnek."

19 Öcsödön a „Körösben pontyra, csukára, keszegre gazdag halászat esik".

20 Halászatra utal Cibakházán is, hogy [FÉNYES a] Sulymos és Székestót említi, „mcllyek legnagyobb szárazságban sem száradnak ki;"

21 Csépa határában is ,,több tavak: Nagytó, Kerektó, Csipsán, Fertő és több mocsárok találtatnak".

22 Bár Várkony, Vezseny, Kecske nem tartozik a Tiszazughoz, talán mégsem haszontalan FÉNYES Elek ismertetését elmondani róluk: ,,Ö-Kécske: a Tisza határát közel egy mértföldnyi távolságra fél karikában övedzi körül. Ebben halászata gazdag, s fognak itt sok kecsegét is."

23 Űjkécske: ,,a lakosok haszonbérlésből, halászatból, szőlőmívelésből, marhatartásból táplálják magukat".

2

'

1 Várkony: ,,a Tisza kecsegéből néha gazdag halászatot ad".

ij Vezseny: „Nevezetes Vezsenyen az év bizonyos részében a gazdag kecsege, ritkábban tok, harcsa, potyka, csuka, s egyéb közönséges halak nagy mennyiségbeni fogása, melly 80 halászt foglalkoztat, s néha szép sikerrel."

20 MAJOR Bálint nagyrévi postamester 1897-ben kiadott munkájában a következőket írja a nagyrévi halászatról: „Nagyban foglalkoztak elődeink a régi időkben a halászattal, amely egyoldalról a megélhetésüket nagyban elősegítette, a Tisza folyó szabályozása, és az árvíz járta rétek mentesítése előtt, sok szép halat fogtak a nagy-réviek; volt idő, hogy a bárkába nem fért, az úgynevezett sági réten levő kis Tiszába hordták a megfogott halakat, az arra való emberek, majd mind halászattal kecze hálóval és nagy hálóval halászva foglalkoztak, 80 vagy 90-en. Az itteni halas vizeket budai német emberek birták a földes uraságoktól, azoknak halásztak pénzért, font vagy mázsaszámra."

2

' 1846 - a Tisza szabályozásának megindulása - új korszak kezdetét jelentette a tiszai emberek életében. Előre meg nem tervezett és be nem látható változások történtek a munkálatok következtében. A szabályozásnak két gazdája volt: a kanyarulatok átvágását az állam végeztette, a védőgátakat vidékenként alakult ármentesítő társulatok építették. Az első korszakban 1846-tól a 70-es évekig a gátak építésénél megelőzték a folyómeder rendezését. Az átvágásokat nem megszabott sorrendben, alulról fölfelé haladva kezdték meg, hanem több esetben felülről lefelé haladva, ez pedig az árvízveszély növekedését okozta.

28 Az eredmény: túlságosan szűk mederbe szorították a folyót, a gyengén megépített gátak gyakran indokolatlanul követték a kanyarokat. Az 1870-80-as évek nagy árvizei szinte kétségessé tették az addig elvégzett munka hasznosságát, gátakat és falvakat, városokat romboltak. A rendszeres, tervszerű szabályozás 1881-ben kezdődött; a nagy átvágásokat, földmunkákat a századfordulóra befejezték. Századunkban a munkálatok között első helyre a lecsapolás és belvízelvezetés, vízrendezés került.

29 Bár már a XIX. század második felében, a szabályozások megindulásával egyre nagyobb ingadozások mutatkoztak az évenkénti halhozamban, a csapadékos esztendők és az áradások ekkor még lehetővé tették a halállomány kifejlődését. Né19 FÉNYES Elek, 1851. IV. 229. 20 FÉNYES Elek, 1851. III. 17721 FÉNYES Elek, 1851. I. 234-23522 FÉNYES Elek, 1851. I. 211. 23 FÉNYES Elek, 1851. II. 190-191. 24 FÉNYES Elek, 1851. II. 191. 25 FÉNYES Elek, 1851. IV. 253. 26 FÉNYES Elek, 1851. IV. 299. 27 MAJOR Bálint, 1897. 29. 28 KORDÉLY József, 1937. 26. 29 KÁROLYI Zsigmond-NEMES Gerzson, 1975. II. 76. 340