Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Selmeczi Kovács Attila: Tengelyhajtású kézimalmok a Tiszántúlon

SELMECZl KOVÁCS ATTILA TENGELYHAJTÁSÚ KÉZIMALMOK A TISZÁNTÚLON A debreceni Déri Múzeum kiállításában egy sajátos konstrukciójú kézimalom vonja magára a figyelmet, amelynek legszembeötlőbb jellegzetessége, hogy a kövek forgatására szolgáló hajtókar a centrálisán elhelyezkedő tengelyhez van rögzítve, és az őrölnivaló betöltésére garat szolgál (i. kép). A gondosan faragott és datált eszközt 1833-ban a berettyóújfalui szárazmolnár készítette.

1 A teljes épségben megőrzött működőképes kézimalom az egykori molnárok széles körű szaktudásáról is bizonykodik. Ez a tengelyhajtású kézimalom formai és szerkezeti szempontból egyaránt eltér az ország nagy területén ismeretes egyszerű (nem áttételes hajtószerkezetű) kézimalomtípusoktól. Ugyanis azoknál az eszközt kivétel nélkül úgy működtették, hogy a felső kő felületébe akasztott hajtókarral forgatták a követ. A munkát végző személy a hajtókart általában a kőfelület közelében markolta meg és körforgást végző kezének mozgása a felső kő teljes felületére kiterjedt. Ezért az őrölnivaló betöltését megkönnyítő tölcsérszerű garatot nem lehetett alkalmazni a kőnyílás felett, mert az megakadályozta volna a hajtókar forgatását. A betöltés egyedüli módja tehát ezeknél az általánosan ismert egyszerű kézimalmoknál az, hogy az őrölnivalót a felső kő folyamatos forgatása közben marokkal állandóan töltögették a középső kőnyílásba. Ezen módon működnek az egymásba illeszkedő kopárból álló ún. vályús kézimalmok és a lábakon álló tőkés eszközkonstrukciók is.

2 A kézimalom köveinek tengely által való forgatása viszont lehetővé teszi az őrölnivaló folyamatos és egyben szabályozható betöltésére szolgáló garat alkalmazását, ami ennek az eszközkonstrukciónak magasabb produktivitását eredményezi. A bemutatott tengelyhajtású kézimalom a következő szerkezeti felépítéssel rendelkezik: az őrlést végző malomkőpár lábakon álló tőkébe van süllyesztve, olyan módon, hogy az alsó kő szorosan illeszkedik a kerek bemélyedésbe, vagyis mozdulatlanul áll, míg a rajta fekvő felső kő könnyedén foroghat. A felső kő középpontjában 10 cm átmérőjű nyílás van, amely az őrölnivaló befogadására és a kövek közé juttatására szolgál; az alsó kőben viszont csak néhány cm-es nyílást fúrtak, hogy a tengely áthaladhasson rajta. A szögletes kovácsoltvas tengely alul és felül is jelentősen túlnyúlik a köveken. A tengely alsó vége a lábak között húzódó keresztfán nyugszik. Mivel a tengely forgómozgást végez, alsó része körmetszetű és legömbölyített vége a keresztfába ágyazott kis vasperselyben forog, amit időnkén olajozni kellett. A tengely úgy kapcsolódik a forgókőhöz, hogy annak őrlőfelületébe a beöntőnyílást áthidaló keresztvasat süllyesztettek, és a keresztvas kö1 Déri Múzeum, Debrecen L.sz. V. 5 5.50.1. Dokumentációja a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköztörténeti Archívumában (a továbbiakban MMA) 3698. BÉRES András leírása, 1963. - A tárgy képét közli VARGA Gyula 1978. 56-57. 2 Vö. KISBÁN Eszter, 1980.