Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Szalontai Barnabás: Élet a nyírbátori parasztházban

3. kép. Szobabelső. Nyírbátor, Árpád u. 16. Elek Emil felvétele cseréptálba kiszedve tálalta. Mindenkinek külön tányérja volt, a vizet ugyanakkor az egész család közös pohárból itta. Külön pohár csak bor fogyasztásához járt, de erre szűkebb családi körben ritkán került sor. Szegényebb házaknál előfordult, hogy a gyerekek valamennyien egy nagyobb, közös tálból ettek. Közös tálból, szilkéböl fogyasztották az ebédet a családnak a földeken dolgozó tagjai is. Evőeszközük ilyenkor egy kerek fakanál volt. A hagyományos étkezési ülésrend már a századforduló táján bomlásnak indult. Eredetileg a család minden dolgozó tagjának saját helye volt az asztal körül. A családfő az asztal belső oldalán, középen, az ajtóval szemben ült, mellette gyermekei életkor szerint. A háziasszony a tálalással és az étel kimerítésével lévén elfoglalva vagy egyáltalán nem, vagy csak késve ülhetett asztalhoz. A kisebb gyermekeknek nem jutott hely az asztalnál, kis székeken, sámlikon, hokedli mellett, szegényebb házaknál a küszöbön ülve ettek. Ritkán fordult elő, hogy a kisgyermeket is az asztalhoz engedték. Erre általában csak az iskoláskor elérésével, vagy a munkába való fokozottabb bekapcsolódásával került sor. Az említett életfunkciókon túl a lakóház számos más, nagyrészt munkajellegű tevékenység színtere is volt. A munkák egy része közvetlenül az emberi élet fenntartását, szükségleteinek kielégítését szolgálta. Ilyen állandó munka az ételek elkészítése, a tüzelés, fűtés, világítás. A sütés-főzés a háziasszony mindennapi teendőihez tartozott. Színhelye már századunk elején sem köthető kizárólagosan a ház valamelyik helyiségéhez, sőt magához a házhoz sem minden esetben. Különösen nyáron több háztartásban az ételeket a nyárikonyhában készítették. Télen sok helyen, főleg a szegényebbek a szobában