Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Sztrinkó István: A réti mészkő a Duna-Tisza közi építészetben
ták fel. 6 A réti mészkő „czupák" elnevezését Szeged történetírójától, REIZNER Jánostól tudjuk meg. 7 Kiskunmajsáról is megemlítik „ . . . a homoki kőbányákat, amelyekből házat épít itt mindenki, istállót, pincét, stb." 8 TÁLASI István írja még le, hogy a XIX. sz. elejétől Halas és Félegyháza környékén a küvágó erekből kitermelt kővel bélelték az itató kutakat, 0 s a Kiskunságról szóló könyvében röviden leírja a kőfejtést is. 10 Legújabban pedig Szeged környékéről írták le, hogy a homoki pincék alapozásánál, ha a közelben hozzájutottak, a darázskő néven emlegetett édesvízi mészkövet alkalmazták. 11 (i. ábra.) A földrajzi, történeti, helytörténeti írásokat számba véve szintén csak a felhasználás, bányászás tényét regisztrálhatjuk. Legkorábban, 1799-ben VÁLYI András említi Majsával kapcsolatban Széktót, melynek partján mészégetésre alkalmas követ lehet bányászni. 12 Ugyancsak ebben az évben készült Bedekovich Lőrinc kézirata a Jászkunságról, több, bennünket érdeklő adattal. Jakabszállásnál említi, hogy ,, . . . a' Szabadszállási részen levő semlyékben termés kövek találtatnak épületre valók . . ," 13 A félegyházi Ferencszállás (ma Petőfiszállás) melletti érből is bányásznak „darás" vagy terméskövet, ugyanúgy, mint Kiskunmajsa mellett. 14 SZERELEMHEGYI Tivadar, Kiskunfélegyháza monográfusa is megemlékezik a kővágásról: „E kőereket ezelőtt, mikor még a város rendelkezett a földek felett, nagyjából mívelték amennyiben néhány köz- és magánépületnek ha szükség volt, vágták, sőt a szomszéd helységeknek is megengedték a vágatást." lj Jól tudjuk, hogy az 1749ben elkezdett félegyházi Ó-templom építkezésénél is a Kővágóérből kitermelt köveket használták. 16 A Tudományos Gyűjtemény egyik cikkének írója nagy csodálkozással ír Csongrád megye ismertetésekor a Tiszán innen eső területeken található terméskőről, amit épületek alapjaiba használnak. 17 E csodálkozás nélkül ugyan, de a XIX. sz.-i országleírások szinte mindegyike megemlékezik a kiskunsági darázskő bányászatáról, MAGDA Páltól GALGÓCZY Károlyig. 18 GALGÓCZY Károly két olyan elnevezést is közöl, melyek a XX. sz.-ra már eltűntek a népnyelvből, a s ár kő és a gyepkő terminológiákat. 10 Az e korból származó források közül a legtöbbet Ifj. PALUGYAI I. mond a terméskőről: „E kő lyukacsos, sárgás, kemény, néha csiga hajakkal kevert, épületek alapközeibe, sőt téglák közé a falakba is, haszonnal rakatik, s belőle mész is égethető." 20 S valóban, a további történeti források bizonyítják, hogy ezt a kőfajtát a középítkezéseknél szívesen alkalmazták. Felhasználták a terméskövet a kecskeméti 6 BÁLINT S. 1976. 335-336. 7 REIZNER J. 1900. III. 487. A következőket írja: „A homokpuszták semlyékes részein, 2-6 láb vastag rétegekben előforduló, czupáknak is nevezett, szivacs alakú mészkövet régebben mészégetés és építkezési czélból bányászták." 8 GESZTELYI NAGY L. 1942. 122. 9 TÁLASI I. 1936. 56. 10 TÁLASI I. 1977. 165-166. u BÖRCSÖK V. 1975. 195. 12 VÁLYI A. 1799. II. 56513 TÓTH J. 1976. 41. 14 TÓTH J. 1976. 37. és 50. 15 SZERELEMHEGYI T. 1882. 197. 16 SZALAY Gy. é. n. 387. 17 Tud. Gyűjt. 1882. X. 11. 18 MAGDA P. 1819. 64. és 501; FÉNYES E. 1847. 473; GALGÓCZY K. 1877. II. 66. 19 GALGÓCZY K. 1877. II. 66. 20 IFJ. PALUGYAI I. 1854. 69-70.
