Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Dám László: Az alföldi lakóház történeti fejlődésének vázlata
tapasztás nélküli sövényfal választotta el a tulajdonképpeni lakótértől. Ez azonban még csak az egyosztatú ház belső terének funkcionális elkülönülését hangsúlyozta, mintsem tényleges, építészetileg is kifejezésre jutó. alaprajzi tagolódást jelentett. 4 Erre elsősorban a földfelszín feletti, ill. részben földbe mélyített mesterséges fallal rendelkező épületek nyújtanak lehetőséget. Hogy a többosztagú épületek már a 13. század elején megjelenhettek, azt jól bizonyítja egy szintén Kardoskútról előkerült kétosztatú lakóépület. Ez egy 7X31-8 méteres alapterületű részben földbe mélyített, téglalapozású és téglafalú lakóház, melyhez egy karóval szilárdított föld falú helyiség is kapcsolódott. Az épület tehát nemcsak méreteiben és építésmódjában tért el a 10-13. századi veremházaktól, hanem két részből állt, melyeknek fala eltért egymástól. Sajnos, tüzelőberendezését szétrombolták, s ennek következtében beosztását nem lehetett meghatározni. Feltehető azonban, hogy a második helyiség kamra vagy istálló szerepét tölthette be. 5 A többosztatú lakóházak elsősorban a falvak vezető rétegeinek körében terjedhettek el nagyobb mértékben, mint ahogyan azt a szórványos régészeti adatok mellett a történeti források is sejtetik. 0 Az alaprajzi fejlődés menetét és ütemét pontosan nem ismerjük, de a 15-16 században a lakóházak túlnyomó többsége már két, ill. háromosztatú volt. A 17. századra pedig tulajdonképpen kialakult az alföldi háztípusnak az az alapformája, amely a recens néprajzi anyagra is jellemző. Az egyosztatú házak, elsősorban a jobbágyság legszegényebb rétegeinél, természetesen még sokáig fentmaradtak. Ezek az épületek mind a települések szélén helyezkedtek el, tehát a falunak azon a részén, amely mindig a legszegényebb rétegek lakhelye volt. 7 Az egyosztatú lakóházak tüzelőberendezése köralaprajzú agyagkemencéből s annak tüzelőnyílása előtt álló nyílt tűzhelyből állott. A tűzhelyek füstje közvetlenül a padlás nélküli lakótérbe áramlott, s füstelvezető berendezés hiányában az épület különböző nyílásain keresztül távozott. A lakótérből, szobából fűtött kemencék nagy ritkán még a kétosztatú lakóházakban is felbukkannak. A 15-16. század azonban igen jelentős minőségi változásokat hoz az alföldi ház- és lakáskultúrában. Ennek fő jellemvonásai a következők: 1. Általánossá válik a két- és háromosztatú lakóházak alkalmazása. A kétosztatú ház beosztása: szoba -j- konyha, a háromosztatúnál ezt rendszerint kamra, ritkábban istálló egészíti ki, melyek azonban külön, az udvarra nyíló bejárattal rendelkeznek. 2. A 15. századtól a szobák fűtésére általánosan elterjedt az olyan agyagkemencék használata, amelyek falába több-kevesebb kályhaszemet építettek be, és amelyek tüzelőnyílása már a konyhába torkollik. Ezáltal a Kárpát-medencében itt alakul ki legkorábban a teljesen füstmentes lakótér. A cserépkályhák magyarországi elterjedésének történeti körülményei ma még részleteiben tisztázatlanok. A legkorábbi biztosan keltezhető kályhaszemek, amelyek a királyi központokban, a budai várban és a visegrádi királyi palotában folytatott ásatások során kerültek elő, a 14. századból származnak. Az írásos források szerint a 15. század első felétől általános lesz a kályhák építése és használata a városi polgárság körében is. Feltehetően a 15. század közepétől terjedt el nagyobb mértékben a bögreszemes kemence a falusi lakosság, a jobbágyság körébe, s a 16. századtól alkalmazása a legeldugottabb falvak lakóházaiban is általánossá válik. Mindez elsősorban az Alföldre érvényes, hiszen a vonatkozó régészeti feletek csaknem -4 MÉRI István 1964. 9-17. ' : ' 5 MÉRI István 1964. 19-27. ' -t , . < 6 KOMÁROMY József 1955. 19-21; SZABÓ István' 1969. "42-43. 7 SZABÓ Kálmán 1938. 81; BÁLINT Alajos 1962. 60-6 ï, 104.
