Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Dám László: Az alföldi lakóház történeti fejlődésének vázlata
kivétel nélkül erről a területről származnak, s az azonos korú dunántúli leletekből is csak szórványosak a cserépkályhára utaló adatok. 8 A kályhás kemencék elterjedésének . természetesen előfeltétele volt a fazekaskályhás központok számának növekedése. Bár a kisebb falusi csempekészítő központokat még pontosan nem ismerjük, de a kályhacsempék készítéstechnikája, díszítése és színezése alapján nemcsak a főúri és polgári szükségleteket kielégítő központokat tudjuk elkülöníteni, hanem a vidéki, falusi műhelyeket is. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a legjelentősebb népi jellegű fazekasközpontok az Alföld délkeleti, a Dunántúl, északnyugati és az Északi-középhegység déli peremterületein alakultak ki.' J A kályhák kivi, !ről történő fűtése lehetőséget adott a szoba mennyezettel való ellátására is. Ez az építészeti elem azonban viszonylag későn s igen lassan terjedt el az Alföldön. A szó- és tárgytörténeti adatok tanúsága szerint először a 16. században jelenik meg, elsősorban a dinamikusan fejlődő alföldi mezővárosok parasztpolgárainak lakóházaiban. Nagyobbmérvű elterjedése azonban csak a 18. századra tehető. Hogy azonban ekkor sem válik az alföldi parasztság minden rétegénél általánossá, az is bizonyítja, hogy a múlt századból származó leírások és néprajzi megfigyelések szerint még igen gyakoriak voltak a mennyezet nélküli lakóházak. 10 Eleinte tehát nem az egész házat, csak a szobát látták el mennyezettel, a konyha és a kamra hosszú ideig mennyezet nélkül maradt. A mennyezet elterjedése igen jelentős állomása az alföldi ház- és lakáskultúrának. Egyrészről elválik egymástól a lakó- és tetőtér, másrészt lehetővé vált a tetőtér raktárként való hasznosítása is. 3. A konyhában a szobabeli szemeskemence tüzelőnyílása előtt nyílt tűzhely állott. A tűz vagy közvetlenül a földön, vagy alacsony, néhány cm magas és többnyire köralaprajzú padkán égett. A 15-16. században már általános gyakorlat, hogy a szemeskályhán kívül a lakóházhoz még egy kemence tartozik. Ezek a kemencék vagy a lakóház közelében a szabadban álltak, vagy - s ez a gyakoribb - közvetlenül a lakóházhoz kapcsolódtak úgy, hogy testük túlnyúlt a konyha hátsó falán, de fűtésük közvetlenül a konyhából történt. Tüzelőnyílásuk előtt szintén nyílt tűzhely állott. A kemencék kör vagy ellipszis alaprajzúak voltak, vázukat vesszőből vagy nádból készítették, amelyet tapasztassál láttak el. Formájuk feltehetően méhkashoz hasonlított. Alkalmazásuk arra utal, hogy a szobabeli kemencék elsősorban fűtésre szolgáltak, a sütés-főzés funkcióját a konyhához kapcsolódó agyagból készült kemencék látták el. Mivel a szemeskemencék és az agyagkemencék a padlószinten vagy igen alacsony sárpadkán álltak, így fűtésük meglehetősen kényelmetlen lehetett. Fűtőnyílásuk előtt gyakran találhatók kis munkagödörök is. Ezek funkciója kettős: egyrészt ebbe álltak, amikor a kemencéket fűtötték vagy a nyílt tűzhelyen főzek, másrészt ide gyűjtötték ideiglenesen a tűzhelyek hamuját is. 11 4. Mint láttuk, a lakóház minden tűzhelyének füstje egyetlen helyiségbe, a konyhába gyűlt össze, s így csak ennek füsttelenítését kellett megoldani. Mivel a konyhának kezdetben nem volt mennyezete, a füst közvetlenül a' tetőtérbe áramlott, s a tető nyílásain át távozott. A tűzhelyek kipattanó szikrái ellen kétféle módon védekeztek: egyrészt a gyúlékony nád- vagy szalmatetőt belülről vastag sártapasztás8 A kályhák középkori elterjedésének összefoglalásához 1.: MÉRI István 1957. 191-194; HOLL Imre 1958. 211-300; HOLL Imre 1971. 161-208. 9 Lásd részletesen HOLL Imre 1958. 279-300; HOLL Irrirej 1971. 193-207; MÉRI István 1957. 192-193. 10 Vö. BARABÁS Jenő 1970. 281-282. ! n Vö. PAPP László. 193 1. 140-145; SZABÓ Kálmán 1938. 81-87; CSALOGOVITS József 1937. 327-328; MÉRI István 1954. 145-146; BÁLINT Alajos 1962. 54-100. \ :
