Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)
Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről
vallanak. (Vö. : Fodor 1977a, 94.) Ekkor lazulhattak meg a kapcsolatok a doni bolgár-törökökkel is, 19 bár Kelet-Európában egészen a honfoglalásig voltak bolgártörök szomszédaik, amit a szaltovói műveltség elterjedési térképe valószínűsít. {Pletneva 1967, 187, 50. kép.) A magyarság tehát — a régészeti bizonyítékok alapján ítélve — nagyjából 700-tól egészen a 895-ös honfoglalásig bolgár-török népek szomszédságában élt, a 860-as évekig pedig különösen szoros lehetett a velük való kapcsolata. A már többször említett, igen erős gazdasági és műveltségi hatást szemléletesen tükrözik a magyar nyelv bolgártörök jövevényszavai, amelyeknek zöme ekkor került átvételre. 20 A régészeti adatok is azt igazolják, hogy a magyarok többféle bolgár-török (és valószínűleg köztörök) nyelvű népcsoporttal érintkeztek, ami az illető jövevényszó rétegben is tükröződik. {Gombocz 1912, 208.; Ligeti 1977, 183.; Kniezsa 1943, 187.; Bárczi 1958, 66.) A volgai és doni bolgárokkal való szomszédság idején terjedt el keleti szláv közvetítéssel a magyarok ,onogur' neve. (E név magyarokra vonatkozó elterjedése tehát semmiképpen nem korlátozható a Kubán vidékére, amint ezt Czeglédy Károly meggyőzően kifejtette: Czeglédy 1976, 87—88, a régebbi és újabb vélemények áttekintése: Király 1976, 257—263. A magyarok a Kubán vidékén ebben az időben egyébként nem érintkezhettek szlávokkal, ilyen jellegű kapcsolataik színtere a Don felső folyásának vidéke és a mai Ukrajna területe lehetett. Vő.: Pletneva 1962, 83.; Fodor 1977a, 87—101.) A magyarság IX. századi történetében alighanem az ún. „szavárd-kérdést" tarthatjuk az egyik leghomályosabb pontnak. Bíborban született Konstantin híradása szerint (38. fej.) a magyarok egy része vereséget szenvedett a kangar nevű besenyőktől, majd ezt követően délre költözött s Perzsia határvidékén telepedett meg. Ezeket a magyarokat a császár szerint régi nevükön „savartoi asphaloi"-nak hívják, a műve írásának idején (a X. század közepén) még kapcsolatokat tartottak fenn a Kárpátmedencei magyarokkal. A fentiek értelmében alighanem végképp le kell mondanunk arról a magyarázatról, amely szerint jóval 750 előtt, a VI. vagy VII. században szavárd néven jelentős magyar néptöredék került a Kaukázus déli részére, a perzsa határvidékre. {Czeglédy 1954, 275.; Szádeczky—Kardoss 1977, 280—281.) Sokkal valószínűbbnek tarthatjuk Czeglédy Károly új elképzelését, amely szerint 854 táján költözhettek magyar 19. A magyar szállásterület fenti változásai miatt nem tartom egészen szerencsésnek az egész IX. századra valamely egységes megnevezés használatát. Legutóbb Bíborbanszületett Konstantin ,Levedia' elnevezését a korábbi, Don környéki szálláshelyre vonatkoztattam, a későbbi (talán 860 utáni), nyugatabbi lakóterületre pedig ,Etelköz'-t. (Fodor 1975, 162— 163.) E megnevezések természetesen elvonatkoztatott értelműek, Levedia például nem Levédi vezér szállásterületét jelöli. (Czeglédy 1975, 53.; 1954, 275—276. Etelköz helyét korábban Fehér Géza a Dnyeper és Szeret közt jelölte meg: Fehér 1913, 590, 685.) 20. Bolgár—török jövevényszavaink valós történeti (gazdaság- és művelődéstörténeti) értékét korábban általában erősen eltúlozták (vö.: Fodor 1977, 107, 72. j.; 1977a, 30, 57.), másik végletként pedig az a nézet is hangot kapott, amely e szavak mögött semmiféle gazdasági, életmódbeli változást nem látott. (Hoffmann 1969, 92. vö.: Bartha 1969, 67.) E történeti háttér a régészeti kutatások eredményeképp válik egyre világosabbá.
