Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről

Amennyiben a fenti következtetés helyes, úgy joggal gondolhatunk arra, hogy a két nép kapcsolatai valóban nem kezdődhettek 750-nél sokkal korábban, mivel a különböző úton nyert adatok egyöntetűen erre utalnak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a fentebb említett feltevésről végleg le kell mondanunk, ti. arról, hogy egyes magyar népcsoportok már valamivel korábban délre vonultak, s Kujbisev vidékén vagy attól valamivel délebbre kapcsolatba kerültek az észak felé húzódó bolgárokkal, talán már a 700 körüli időszakban. (A bolgárság lassú Volga menti felvándorlásának nyomát láthatjuk abban, hogy korai temetőik szinte láncot alkotva helyezkednek el a folyó partján. Amint E. A. Halikova híradásából értesültünk, Kujbisev mellett is került elő bolgár temető: Halikova 1972, 117.; 1973, 21.) E korai kapcsolatoknál azonban — mint arra fentebb már utaltam —- mindenképpen jóval intenzívebben lehettek a 750 körül kezdődőek. Minden bizonnyal ezt követően kerültek egyes magyar néprészek a volgai bolgárok kötelékébe. Julianus jelentése nem hagy kétséget afelől, hogy a magyarság zömének elvonulása után még hosszú ideig éltek magyar töredékek a volgai bolgárok földjén. Alighanem az ő lassú beolvadásukat és műveltségi hatásukat tükrözik a későbbi (IX—X. századi) — még pogány rítusú — bolgár temetők sokasodó „magyar vonásai", s alighanem arra is megkísérelhetünk választ adni, hogy hol éltek a volgai bolgár földön maradt magyarok. Az írott források (az orosz évkönyvek) és a régészeti adatok fényében úgy tűnik, nem lehet kétséges, hogy a Volgától keletre levő területen, tehát nagyjából a régi magyar szállások helyén, vagy azok nyugati szomszédságában. Csak itt találhatta meg Julianus a keleti hazában maradt magyarokat, hiszen a folyó átellenes jobb part4. kép. A verseci cserépüst pereme