Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről

ján nem lelhetett a szerzetes nagy városokat (márpedig magyarjaira egy nagy várostól nem messze talált rá), az itteni egyetlen jelentó's várost, Oselt ugyanis ottjárta előtt mintegy 15 esztendővel földig romboltatta a volgai bolgárok nagy vetélytársa, a vlagyimir-szuzdali orosz fejedelem. (PSRL, XXV, 117.; Smirnov A. 1951, 46—47.; Kuckin 1975, 42.) Az évkönyvek sorait nagyszerűen igazolták ebben a tekintetben A. P. Szmirnov és V. F. Kahivszkij ásatásai a jobbparti Hulas város területén: KahovskijSzirmov A. 1972, 72—73.; Fodor 1977d, 15.) Ezenkívül zömmel itt találjuk azokat a temetőket is, amelyekben magyar hatást gyaníthatunk (például a tankejevkait),

5 sőt 1974-ben a nemrég fiatalon elhunyt kiváló kazanyi régésznő, E. A. Halikova, Bolsije Tigani falu határában egy olyan temetőt tárt fel, amely minden bizonnyal a keleti magyarok egyik közösségének nyugvóhelye. (Halikova 1976.; vö.: Fodor 1977, 109—114.; 1977a, 34—40.) A Volga jobb partján aligha élhetett ekkor jelentős számú magyarság, hiszen maguk a bolgárok is gyéren szállták meg ezt a vidéket, elsősorban a folyó mellett húzódó keskeny területsávot, a Szvijága középső szakaszának vidékét. Az írott kútfők és a régészeti adatok mellett (Fahrutdinov\915, 34—76, 85.; Fodor 1977d, 14—16.) talán erről tanúskodnak a cseremisz nyelv csuvas jövevényszavai is, amelyek zömmel a XIII. századtól kerültek átvételre. (Poppe 1927, 21.; Bereczki 1968, 26.; Róna—Tas 1973—1974, 135, 141.; 1974, 207.; 1975, 143.; 1978, 68.) Akkor tehát, amikor a mongol hódítók elől a volgai bolgár lakosság jelentős része nyugatra, a Volgán túli területekre menekült, azokkal a magyar néptöredékekkel együtt, akikkel korábban együtt éltek. (Györffy 1965, 48.; Vásáry 1976; 1977, 283—290.; Fodor 1977d, 18—19.) Feltehető azonban az is, hogy nem csupán magyar néprészek olvadtak a bolgárokba, hanem a magyarokhoz is csatlakoztak volgai bolgárok a VIII. században. A X. századi magyarországi régészeti leletanyag vizsgálata alapján nemrég Mesterházy Károly arra a következtetésre jutott, hogy a Hajdúböszörmény és Berekböszörmény területéről származó X. századi leletanyag „...párhuzamai alapján a volgai bolgárok magyarsághoz csatlakozott részeinek anyaga, legalábbis részben". (Mesterházy 1972, 204.; 1973, 45.) A hajdúböszörmény-vidi sír arany és ezüst szemfedője (Fodor 1972, 170.; 1973a, 161.) azonban éppenhogy nem jellemző a volgai bolgár 5. A tankejevkai közösségbe olvadt magyar néprészről 1.: Kazakov 1967, 78.; Fodor 1977, 104, 54—55. j. ; 1977a. Igaz, a tankejevkai temető embertani vizsgálata ellene szól ennek a feltevésnek. (Akimova 1977, 233—235.) Nem téveszthetjük azonban szem elől, hogy mind a tankejevkai közösségben, mind a honfoglaló magyarok közt különböző embertani típusú csoportok voltak, valamint azt sem, hogy az eddig közölt 881 tankejevkai sírban csupán 76 mérhető koponya volt. (Uo. 223.)