Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Tóth Endre: Oláh Gábor ébresztése

meg könyv alakban. Azzal sem sokat törődött, hogy a kritika s az irodalmi élet alig vett tudomást újabb könyveiről. Idejét megosztotta az egyre terhesebb nyűgnek érzett tanári munka és a Kar utcai szűk legénylakásban végzett önpusztító, lázas tempójú tevékenység között. Ekkortájban írott munkái azonban a folyton fogyó eredeti élmény, a hibákra idejében figyelmeztető, objektív kritika hiánya és az író csökkenő önkritikája miatt igen felemás értékűek. Akad azonban köztük jónéhány épkézláb, kitűnő atmoszférájú elbeszélés (Bakó Mihály válik, Széchenyi halála, A halottégető, A tanár úr nyaral, A három istentől az egy istenig), néhány nagyobb igényű versciklus (a száz arany pályadíjat nyert Pokol, a Szavalókórusok sikerült kísérletei, a Szonettek könyve tömör miniatűrjei, a Hangok lázadása c. kötet, ahol a verses elbeszélés műfaját akarta föltámasztani végtelen gazdag áradású nyelven; jónéhány, esztétikai értékelésében ma is helytálló tanulmány (Shakespeare, Tóth Árpád, A művészi alkotás lélektana, Goethe stb.), s két kiemelkedő regény: az egyik A táltos fiú, a másik a Heten vagyunk. A táltos fiú-ban, mely Móricz Zsigmondnak a Nyugat hasábjain megjelent lelkendező elismerését is kivívta, az író szüleinek küzdelmes fiatalságát, s a század végi debreceni népéletet ábrázolta jó megjelenítő készséggel. A Heten vagyunk szintén debreceni színhelyű családregény, melyben saját testvéreinek a szülői jusson való osztozkodási perpatvarát festi le ízesen, erősen szatirikus éllel. Az állami és társadalmi rend megsértése miatt a harmincas években többször támadt összeütközése a Horthy-rendszer hatóságaival; hol kormányzósértéssel, hol nemzetgyalázással, sőt egy ízben, mivel egy közismert kerítőnőt kiverselt, a női erkölcs elleni vétséggel is vádolták. Tettei annál súlyosabban estek latba, mivel állami tanár volt. Néhány befolyásos barátja, jóakarója — pl. a kormánypárti képviselővé avanzsált Madai Gyula, s a liberális szellemű Baltazár Dezső református püspök — alig tudta megmenteni a börtönbüntetéstől s az állásvesztéstől. Utolsó esztendeit kínos, elhatalmasodott betegségekkel, üldözési mániává fajult neuraszténiával küszködve, depressziósán, félvakon szenvedte végig. Ennek ellenére, szinte halála órájáig alkotott. Mikor már elvesztette szeme világát, tollba mondta munkáit s irodalmi adatokban gazdag, izgalmas naplóját. Szellemi fogékonyságát mindvégig megőrizte, s igyekezett a kortársi magyar és világirodalommal lépést tartani, az újabb szellemi áramlatokról tájékozódni. Schiller Don Carlos-a után átültette a románok klasszikusának, Eminescunak minden akkor ismert versét Mata János nyersfordítása alapján. Utolsó tanulmányai Leopardiról, Gerhart Hauptmannról, Proustról, Pirandellóról szólnak. Megérezte