Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 3. Tanulmányok, esszék

ARANY JÁNOSRÓL „Arany János a nagy költőknek abból a fajtájából való, ahová Shakespeare és Goethe is tartozik. Bennük az értelem hatalmasabb, mint a képzelet; ez Aranynál a magyarság pszichéjével összeeső vonás. Értelmi felsőbbségükkel magukra tudták venni a legkülönfélébb jellemek lelki alkatát s rendkívül tisztán látják az egyének elhatározó vonásait. (...) Az értelem, a képzelet és érzelem vegyülési aránya dönti el: ki milyen költő. Aranyban, mint fajában, első tekintetre a józan ész dominál; öntudatos minden lépése, írásaiban megmagyarázza művészi eljárását; Ars poeíica-jában pedig művészi módon fejezte ki legfőbb elvét: az eszményítést. (...) A szökellésnek, a hirtelen villanásoknak kevés nyoma van Arany képzeletében; szeme tisztán lát, se nem óriásit, se nem kicsinyít; a megfigyelés hűsége pótolja nála az arany ködöket. (. . .) Arany költészete olyan, mint a Buda halála második énekében festett reggel: tiszta levegője mintha üveg lenne . . . Alig van a világnak olyan költője, aki tisztábban és teljesebben képviselné faját, mint Arany a magyarságot. (. . .) Költői világa egész, megvan sötétsége és fénye, mélysége és magassága; a nagy költők édes derűjéből az ő homlokára a legdrágább fény esett: a humor sugara. Elandalít és fölemel, megríkat és megnevettet s olyan szépnek, olyan nemesnek tünteti föl a magyarságot, hogy költészetén keresztül szeretjük meg magunkat. Ennél nagyobb ajándékot költő nem adhat nemzetének." (Költők és írók. Debrecen, 1932. 127—129. I,)