Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Népköltészet és irodalom a népi kéziratos könyvekben

En sokat tettem éreted te mégis elhajoltál! Im most is minden juhomat szinte el hagyom érted Felkerestelek pedig ezt életedben nem kérted Ó pásztor uram tudom hogy méltó nem vagyok jóságodra De eltévedt báránykádat kérlek ved feli váladra Emberek fia ki ontád emberekért véredet Ne ves ell engem gyarló tévejgő testvéredet Lám a tékozló fiúnak is az atya megengedet j Hadd dicsőítsem lelkem új kegyelemért tégedet És édes idvezitőnk menyei kegyelemei tekinte E repedezet nádszálra s szent csendeséget in te Mondván figyelmezen ég föld örülyön szavamnak lm békeséget intek tévejgő leányomnak A meg térőt érdemesé teszem a jutallomra És az eltévedt bárány kát felvészem vadaimra Mint az embernek fija ontom az emberekért véremet Nem vetem hát ell e gyarló tévejgő testvéremet Mint a tékozló fijunak az attya meg engedet lm örökre befogadlak én leányom tégedet Es imé maga vezete szent jobján egészen be Melyre nagy álmélkodás még nagyob öröm let a menybe így tehát esik itis újság mindennap amint látod De azért meg sem ir töbet meg ditsőült barátod A Mennyből jött levél morális tendenciája világosan kitűnik, különösen akkor, ha a befejező részt nem soroljuk szorosan a szöveghez. A befejezést, mintegy hatvankét sort, a lejegyző pár lappal hátrébb írta le. A közbeeső oldalakon temetési éneket, illetve üresen hagyott részt találunk. A befejező rész valójában már nem a „menynyei lakók" és Czenkné közötti konfliktusról szól, hanem Czenkné befogadásáról, amely viszont éppen azt fejezi ki, hogyha a „szent"' bűnösöknek helyük van a mennyben, akkor a könnyűvérű parázna asszony is bejuthat, hiszen ő csak saját testével bűnözött, amíg a benti szentek közül sokan hajdani életükben embereket is öltek. Ha a kor vallási és erkölcsi felfogását tekintetbe vesszük, akkor jogosan állapíthatjuk meg, hogy Czenkné mennybejutásában a szatíra finom