Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
Az egyén szerepe a népszokásokban
soknak köszönhető, hogy a hagyomány, az ő általuk kézben tartott szokás évek, sőt, évtizedek során megőrződik, nem bomlik szét, nem szűkül szövegében és formájában. De ugyanakkor, ezeknek az eltűnése után, ha hozzájuk hasonló kiváló képességű egyedek nem maradnak hátra, a szokás pusztulásával lehet számolni. A szatmári farsangi játékok kutatásánál megállapíthattuk, hogy a játékok elsősorban azokban a falvakban „virágzottak", ahol kiváló szervezők és jóképességű játékosok voltak. Szatmárban szinte mindenütt ismeretes a farsangolás. Legtöbb helyen azonban csak egy-két, egészen egyszerű formával találkozhatunk. Ezeken a helyeken a szokást valójában csak a periodikus puszta ismétlés éltette, viszont nem kétséges, hogy a szokás a hagyomány iránti pszichikai igényből táplálkozott. Azokban a községekben azonban - mint pl. Szamosszegen, Panyolán, Nagydoboson -, ahol a farsangi időszak szokásai mögött organizátori egyén állott, a játékok rendkívül változatosak, kidolgozottak voltak és minden tekintetben összhangba kerültek a szokásban aktívan részt nem vevő közösségnek - valójában az egész közösségnek - farsangi időszakban ezekkel a játékokkal szemben támasztott igényeivel. Szamosszegen Csóka Mózes, Panyolán Szabó Gusztáv, Nagydoboson Toronyica Sándor irányította és szervezte a játékokat. Tevékenységük vizsgálata nyomán leszűrhető az a tanulság, hogy a farsangi játékok fejlődését tekintve kiemelkedő a szerepük, mert gyakran személyükhöz lehet kapcsolni egy-egy új játékforma létrehozását, olykor az általuk irányított farsangoló csoport sajátos játékstílusát, sőt, legtöbb esetben a farsangolás felvirágzását is. Különösen figyelemre méltó ez, mivel az ő ténykedésük túlnőtt falujuk határán és a „vendégszereplések" révén hatással voltak a környező falvak farsangi szokásaira is. Jól megfigyelhető volt az, hogy a jó képességű egyedek alkotó ereje magával ragadja a közösségnek azokat a tagjait is, akik egyébként a passzív típushoz tartoznak. 14 Ezeknek az egyedeknek a szerepe tehát jóval több, mint amit a szokás megőrzésével, életben tartásával és funkcionálásával kifejezhetünk. A parasztságnak ahhoz 14 Ferenczi Imre-Ujváry Zoltán: Farsangi dramatikus játékok Szatmárban. Műveltség és Hagyomány, IV. 1962. 102.
