Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Virág a népszokásokban és a népköltészetben

szikus balladánknak, a Kádár Katának. Idézem az idevágó részletet. A szerelmesek közül az Egyiket temették oltár eleibe, Másikat temették oltár hátamögé. A kettőből kinőtt két kápolnavirág, Az oltár tetején összekapcsolódtak. Az anyjuk odament, le is szakasztotta, A kápolnavirág hozzá így szólala: Átkozott légy, átkozott légy, Édesanyám, Gyulainéi Eltemben rossz voltál, Most is meggyilkoltál. Világosan kitűnik, hogy a szerelmesek a virágban egyesültek újra. Hajdani hitvilágunk csodás eleme őrződött meg itt. A halál után az ember a növényben, virágban újra megelevenedik. Az élők bosszúja, gyűlölete határtalan. Az emberi szívvel érző virág fájdalmában megszólal és elátkozza a gyilkost. A sírból kinövő és összeboruló virágok, növények, fák mint csodás elemek az európai népek folklórjában széles körben ismeretesek. Vargyas Lajos írja, hogy a Trisztán-monda egy izlandi változatában Trisztán felesége nem engedte egymás mellé, közös sírba temetni a szerelmeseket. A templom két oldalánál ásott sírba helyezték el őket. A két sírból két fa hajtott ki, amelyek összeborultak a templom fala fölött. Egy portugál balladában a leányt a templomban az oltárhoz temették el, kedvesét pedig a templom ajtajához. Egyikből ciprus, a másikból narancs hajtott ki. Egy szlovén balladában a legény, amikor megtudta, hogy kedvese meghalt, bánatában ő is meghalt. A templom két oldalán temették el őket. Az egyikből liliom, a másikból rózsa nőtt. A két virág összefonódott, a szerelmesek így ismét összeölelkőztek. Ezzel a motívummal összefüggésben említsünk még egy csodálatosan szép magyar balladát, a Fodor Katalin balladáját. A szé-