Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Virág a népszokásokban és a népköltészetben

gyenbe esett leányról van benne szó, akit anyja a halálba üldöz és a szeretője velehal : Egyiket temették ótár elejébe, Másikat temették ótár hátuljába. Kinyőtt a sírjukon két szép rozmaringszál, Két szép rozmaringszál. Az is összeborul, az is összeborul. Odaméne anyja lányát siratgatni. A rozmáringszálrul letörött egy ágat. Letörött egy ágat. A vércsöpp utána azonnal kicsordult. Lányom, édes lányom, Fodor Katalina, Kelj föl a sírodbul. Kelj föl, édes lányom, kelj föl a sírodbul! Anyám, édes anyám, hagyj békét holtomnak: Ha élnem nem hagytál, hagyj békét holtomnak! A ballada szerint rozmaring nőtt a szerelmesek testéből, akik újra élnek a virágban s ha a virágot letörik, vér csurran belőle. Azt tartják, hogy a rozmaring a magyar népdalkincsben általában a szomorúság virága. Bánatot, halált, özvegységet jelent. Özvegy ablakába tett virágként fordul elő Arany János Toldijában is : Ott van Toldinénak a háló szobája, Rozmarin bokor van gyászos ablakába. Tompa Mihály Virágregék kötetében a rozmarin több helyen is a bánat, a szomorúság, a gyász virága : Áll a magános rozmarin A sírnak csendes hantjain : Sóhajtástól magasra nőtt, Könyhullatástól sarja zöld.