Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban

gazda verses mondókával ajánlotta fel az uraságnak, aki megvendé­gelte az aratókat. 113 Az összefüggés és az eredetkeresés szempontjából nyomban utalnunk kell a Somogy megyei Lakócsa horvát aratóinak Jézust, azaz egy antropomorf figurât készítő aratásvégi hagyományára. Aratás végén a gazdaasszony három szál szép kalászú búzát választ ki az utoljára levágandó búzacsomóból. A három szálat piros sza­laggal vagy fonállal a kalászok alatt összekötözi. Ezt Jézusnak neve­zik. Körülötte a búzát sarlóval vágják le, összekötik és lefektetik az állva hagyott Jézus elé. Olykor a megkötözött három szál búzát ki­húzzák a földből és beletűzik az utolsónak készített kéve közepébe. Ilyenkor a kévét felállítják, mert „Jézust nem szabad lefektetni". Ezután imádkoznak, majd a kévét felkapják és magasra dobják. A kéve magasra dobásával a következő évi vetés növekedését igye­keznek befolyásolni. Az antropomorfikus vonásokkal felruházott búzát otthon a szobában a képek alá helyezik, szegre akasztják. Az új vetésig megőrzik. Akkor kimorzsolják belőle a szemet és a vető­mag közé keverik, hogy jó termésük legyen. 114 Az aratási szalmabábu és a korábban vizsgált aratási szólások között a kapcsolat jól kimutatható. A szalmabábut öregnek, babá­nak nevezik, amely nyilvánvalóan arra mutat, hogy ahol ma már csak az elnevezés ismeretes, feltehetően korábban az öreget stb. antropomorfikusan is megjelenítették. A szalmabábbal az aratási szokások összefüggésében azért is foglalkozunk, mert hasonló ant­ropomorf figurák a néphagyomány különböző pontjain feltűnnek. Az európai aratási hagyományban széles területen ismeretes antropomorf bábu készítése, körülhordozása. Ehhez a csoporthoz tartozik a szokáskörnek az a formája, amikor az aratásban részt vevő munkást vagy idegen személyt kötnek búzakévébe és ezek lé­nyegében úgy szerepelnek a szokásban, mint az élettelen szalma­bábu. A szláv népek aratási szokásaiból számos példát említhetünk a 113 Madarassy L.: Aratási népszokásaink. Budapesti Hírlap, XLIX. 1929. Nr. 164. 2-3. 114 Csalog J.: „Jézus". Néprajzi Értesítő, XXXIII. 1941. 275-276.

Next

/
Oldalképek
Tartalom