Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban

gazdasági szokásoknak és hiedelmeknek a még fellelhető emlékeiből a vegetáció kultuszának egykori meglétét nyomozta már Mannhardt W. és ha száz évvel ezelőtti paraszt nem is hitte a vegetáció szellemeinek létezését, a hagyományaiban, szokásaiban megmaradt nyomokból egy korábbi állapotot rekonstruálni lehet. Nem a hagyományjelenlegi funkcióját vizsgáljuk tehát, hanem időben, korokban visszafelé haladunk a paraszti kultúra történelmi országútján. Az adatok, a példák tanulsága szerint egy feminin mitikus lény összefüggésbe hozható a mezőgazdasági élettel, a földművelő munkával, egészen konkrétan a gabonával. Mielőtt arra adnánk meg a választ, valóban vegetációs démonról van-e szó, a hiedelemanyag vetületét kell megvizsgálnunk az aratási szokásokban. A kutatást, a funkcionális kérdések vizsgálatát alapvetően meghatározza, hogy az epikus hagyománnyal párhuzamosan a szokásokban, cselekményekben a hiedelem tükröződik, megjelenítődik. Az utolsó kévéhez, az utolsó gabonacsomóhoz, szalmabábhoz stb. kapcsolódó szokásokhoz egészen nyilvánvalóan kifejezésre jutnak a hiedelemkörben, az epikus anyagban elképzelt mitikus lényekre vonatkozó elképzelések és hiedelmek. A bemutatott példák nyomán világosan kitűnik, hogy aratáskor az öreg (baba, stary, did, Alte), Kornmutter, Maiden, cailleach stb. mitikus elképzeléseket őriznek. Lássuk az idetartozó jellemző vonásokat. Az adatok többsége arról tanúskodik, hogy az öreg, illetőleg ebbe a fogalomkörbe tartozó más fogalommal nevezett személy vagy tárgy megkülönböztetett figyelemben részesül. Az ilyen személy vagy objektum kiemelkedik a többi közül és valamiféle olyan erőt, tulajdonságot rejt magában, amilyennel a környezetében más személy vagy tárgy nem rendelkezik. Szinte mindenütt Európában megtaláljuk a hiedelmet, amely azt mutatja, hogy az öregnek stb. nevezett személy vagy tárgy az emberek, az aratók tudatában átlényegül és nem egyszerűen egy arató, egy személy vagy egy tárgyi kellék az aratási szokásokban, hanem valamilyen sajátságos gondolat megtestesítője, hordozója. A szokásoknak két fontos tartalmi elemét figyelhetjük meg: 1. Tiszteletben tartják az öregnek stb. nevezett személyt, kévét, bábut stb. és varázserőt tulajdonítanak neki, amelytől jó termést, bőséget remélhetnek. 2. Félnek tőle, szerencsétlenséget tulajdonítanak