Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban

súlytalannak tűnik a „pedagógiai fikció" érve, ha pl. arra gondolunk, hogy gyermekek (10-12 év) is részt vettek a gabona aratásában. Vagy pl. a kútban tartózkodó szellem (a nyíregyházi tirpákoknál éppen jezy baba) emlegetése azért, hogy a gyermekek ne menjenek a kúthoz, amikor igen gyakran valójában éppen a gyermekek látták el otthon, vagy a gazdaságokban mint gyermek-cselédek a vízhúzás feladatát. Ha pedig az ezeknél kisebb gyermekek „pedagógiai" ijesztgetésére gondolnak ennek a teóriának a hívei, semmivel sem tudnák megmagyarázni, hogyan alakult ki Európa-szerte hasonló mitikus lényre vonatkozó hagyomány, amely a gyermekek lelkét, tudatát misztikus ködbe, értelmét, eszét, felfogóképességét magasan meghaladó szférába „kívánta emelni", hogy azzal elnémítsa, megfélemlítse, rettegésben tartsa. A feltételezett „népi pedagógiának" téves magyarázata ez. Nem foglalkozom most ezekkel a kérdésekkel tovább. Az idetartozó munkák bírálatára külön tanulmányban térek ki. Példáink jól bizonyítják, hogy az a hiedelem, amely szerint egy mitikus lény benne ül a vetésben, illetőleg a mezőn tartózkodik és főleg aratás idején jelenik meg, Európában általában ismeretes. Ezekben a hiedelmekben nyilvánvalóan vannak eltérések, különbségek. Úgy gondolom azonban, hogy nem a különbségek által létrejött problémákat kell a kutatás középpontjába állítani. Nem az a lényeges tehát, hogy ezekkel a mitikus lényekkel a gyermekeket ijesztgetik, vagy hogy két fejük van, vasmellük van, vagy az alvó aratót bántalmazzák stb. Mindezek a hiedelemkörben bekövetkezett változások. Nyilvánvaló, hogy a mezei szellemekkel kapcsolatos hagyomány, kultusz a paraszti kultúrában már több generációval korábban meglazult, fölbomlott és eredeti jelentését elveszítve funkcionálisan is megváltozott. Éppen ezért figyelmen kívül hagyjuk azokat a magyarázatokat, amelyek mindenáron azt akarják bizonyítani, hogy az európai paraszt nem gondol mezei, ill. vegetációs démonokra, amikor a fenti mitikus lényekről beszél vagy az aratási szokásokban megjeleníti és emlegeti. Ezekkel a magyarázatokkal szükségtelen vitába szállni. Ilyen alapon pl. a mesék nyomán kikövetkeztethető ősvallási vizsgálatokat is el lehetne vetni, hiszen ma már senki sem hisz a mesében, a mese mitikus lényeiben. A mező-