Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
A kakasütés szokásai és a kakaskultusz
nyi más népéleti és nyelvi jelenség. Hogy éppen csak az erdélyi szászoknál és az erdélyi magyaroknál lövik a kakast, a kettő kapcsolatát világosan mutatja. Az pedig, hogy iskolai ünnepélyeken fordul elő, a kakasáldozat későbbi fejleményének, eredeti értelmét és funkcióját elvesztő, de formáját megtartó szokásnak nyilvánítható. A szász szokást azután abban a stádiumában, amikor iskolai játékká fejlődött, vették át a magyarok. A hétfalusi kakasütés jellegzetes kísérője a kakasének. A kakasének búcsú az élettől, amelyet a kakas nevében a jelenlévők adnak elő a kivégzés perceiben. A kakaskivégzésnél sehol másutt nem találkozunk hasonló, speciálisan alkalmi énekkel. A hétfalusi kakasünnepet leíró Zajzoni Rab I. is említi, hogy a kakasének tudomása szerint más helyen ismeretlen, s hogy az „Hétfalu szellemi productuma". 140 Igen figyelemre méltó azonban az, hogy rövid, pár versszakos kakasnóták igen gyakran előfordulnak a lakodalmi vacsorán, az ételköszöntők között. 141 Ezek a nóták 16. századi dallammal maradtak fenn. 142 Nem kétséges, hogy a lakodalmi kakasnóták a kakas fontos lakodalmi szerepére mutatnak. Mielőtt - megegyező párhuzamok hiányában - a hétfalusi kakaséneket jellegzetesen magyar, közelebbről hétfalusi kakasünnepi szokástartozéknak nyilvánítanánk, vizsgáljuk meg az éneket tartalmi szempontból. Az énekben a kakas arról beszél, hogy bár soha senkinek nem ártott, sőt „sokaknak hasznára volt", nem tudja, miért kell „nyilak mérge" által meghalnia. Panaszos búcsút vesz az életben maradottaktól, az élettől. Az ének lényege mindössze ennyi. Ez a tartalom azonban felhívja figyelmünket a 17-18. században igen népszerű különböző állatbúcsúztató énekekre, amelyeket ponyvatermékek őriztek meg számunkra. Ezekben a búcsúénekekben az erőszakos halállal kimúló állatok panaszolják el szomorú sorsukat. Különösen népszerű volt a Nyúlének, amelyekben a nyúl keserűen mondja el üldözött életét. Mindenki üldözi, pedig nem vétett 140 Zajzoni Rab L: i. m. 500. 141 Erdélyi J. : Magyar népköltési gyűjtemény. I-III. Pest, 1846-1848.1.249-250. 142 A Magyar Népzene Tára, 1955. XXXII. 439, 442. sz. dalok.
