Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
A kakasütés szokásai és a kakaskultusz
létére - ezt vallja a Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens, 134 a Wörterbuch der deutschen Volkskunde, 135 Gajek J. 136 és Schneeweis Ed. 137 -, akkor ez még inkább alátámasztja azt a fenti megállapításunkat, hogy a magyar kakasütés átvétel, mégpedig a már kialakult változatok és alkalmak után történt átvétel a magyarokkal együtt élő idegen népcsoportoktól. Az európai aratási hagyományban a legkülönbözőbb szerepben fordul elő a kakas. Részben mint áldozati állat, részben mint étel, vagy mint az aratási menet szertartásos állata. A magyar hagyományban viszont éppen az aratószokásokban és az aratással kapcsolatos néphitben nem találunk ide vonatkozó nagyobb anyagot. A magyar aratószokásokban elszigetelten áll a Székelyudvarhely és Kolozsvár környéki példa. Nemcsak azért, mert a magyar hagyományban hozzá hasonlóval nem találkozunk, hanem azért is, mert egyáltalán a kakas nem fordul elő az aratási néphitanyagban. Annál több ide vonatkozó példa lesz azonban a lakodalomban. Éppen ezért fogjuk megkérdőjelezni a Frazer J. G. által leírt Székelyudvarhely és Kolozsvár környéki kakaslefejezés magyar voltát. Nem jegyzi meg ugyanis azt, hogy magyar vagy más, ott élő nép szokását közli. 138 A kakasütésnek az aratási szokásokból való származtatását az a formai tény is alátámasztja, hogy annál a kakasütésnél is, amely már nem aratási ünnephez, hanem más alkalomhoz kapcsolódik, a csép szolgál kivégzésre. A következő megfigyelésünk: a lakodalmi kakaskivégzést a cseh, morva és szlovák hagyomány őrzi - a magyar példát nem említve - szinte egyedülállóan. Azokról a dramatikus játékszerű formákról pedig, amelyekre utaltunk - s a példák többsége ilyen -, máshonnan nincs tudomásunk. Nem kétséges, hogy a szlovákoktól került el hozzánk a lakodalmi kakaskivégzés. A magyar népterületre egészen Miskolcig hatolt be. A dramatikus megjelenítési forma és a kivégzési eljárás a kapcsolatot igazolja. A magyar hagyományban természetesen történhetett alakulás, de ez a lényeget nem érinti. 134 III. 1341. 135 1955. 841. 136 Gajek J.: i. m. 1934. 137 Schneeweis E. : i. m. 160. 138. Vö. Frazer J. G.: i. m. 1928. 657.
